Borongós időjárásban, vidám túra volt a hétvégén a Zalakaroson

facebook megosztás

A szombat reggeli borongós időjárás ellenére, a hangulatra nem volt panasz a Karos Korzón. A vállalkozó szellemű, sportolni vágyókat egy 5 kilométeres élménytúrára várták.

A Magyar Noirdic Walking akadémia szervezte a hétvégi programot, amely a bemelegítés után vette kezdetét. A szervezők oldaláról Galambos László hangsúlyozta: nem teljesítménytúráról van szó, kimondottan az élményre fókuszálnak.

- Kimegyünk a kilátóig, ott megbeszéljük a csoporttal, hogy hogy bírják. Akkor esetleg továbbmegyünk Merenyéig, onnét vissza ugyanúgy, tehát azon az útvonalon megyünk, ahonnét jövünk vissza majd – árulta el Galambos László, a Nordic Walking Szövetség elnöke. 

nordic

A túrához a Zalakarosi Tourinform Iroda is társult, immár huszadik alkalommal. Már a bemelegítés idején lehetett látni, a résztvevőket cseppet sem zavarta a ködös időjárás, mind készen álltak a közös élményre.

- Zalakaroson egy évben kétszer van ilyen, egy ősszel és egy tavasszal. Általában 30-40-en szoktak részt venni, ingyenes a túra. Amit tudni kell róla, hogy az eszközöket mi adjuk, és a bot mellett van még egy eszköz, amivel gyalogolhatnak, a rezgő gyűrű. Smovie-nak nevezik, ezt nagyon szeretik, golyók pörögnek benne, azt mozgatja a karjával – tudtuk meg Galambos Lászlótól. 

A Nordic Walking – mint ahogy elhangzott – ingyenes, a fürdővárosban pihenők a helyi Tourinform irodában érdeklődhetnek a túrák időpontjai után.

V.A.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.