Rangos versenyekre készül és tagokat toboroz a Premier Táncklub

facebook megosztás

Jelentős hazai és nemzetközi megmérettetéseken indul az idei versenyszezonban a Premier Táncklub. A nagykanizsai egyesület nemrég tagfelvételt hirdetett, így akár több új táncos is szerepelhet majd a jövő évi fellépéseken.

Hagyományosan a nyár végén és az ősz elején toboroz új tagokat a Premier Táncklub, mivel általában ilyenkor lépnek feljebb a táncosok egy-egy korcsoporttal. Németh Petra szerint sikeres volt a tagkeresés, az újak betanítása októbertől indul be igazán. A csoport tavaly számos hazai versenyen szerzett értékes helyezéseket, a következő versenyszezonban pedig a magyarok mellett egy olasz és egy osztrák megmérettetésen is szeretne szerepelni. A közönség akkor már új előadásokat láthat a tagoktól. 

  • Mindegyik csoportnak készül már az új koreográfiája. A gyerekcsoportnak már a táborban elkezdtünk egy új koreográfiát Tornyos Ervinnel, illetve a felnőtt csapatnak is van egy új koreográfiája, az pedig az ő edzőtáborukban készült. Emellett a legkisebbekkel is elkezdtünk új táncokat, tehát most már a régi meglévő koreográfiák mellett készülnek az újak is – árulta el Németh Petra, a Premier Táncklub vezetője. 

Az egyesületben nem ritka, hogy valaki kisgyermekkorától a felnőtt korosztályig folyamatosan szerepel, így sokan együtt lépnek fel egy magasabb korosztályba. Idén ez jellemző volt a junioroknál, ahol a rutinosabb táncosok igyekeznek segíteni a fiatalabbakat.

  • Nem mondanám, hogy nehezebb, persze mindegyik koreográfia más és mindegyikben van valami nehézség és olyan is, ami könnyebben megy és ezért jó - fogalmazott Rácz Karolina, a Premier Táncklub táncosa. 

A hazai versenyszezon már az ősz második felében elindul, míg a nemzetközi versenyeken tavasszal szerepelhetnek majd a Premier táncosai. Az egyesület felkészüléséről bővebb összeállítást láthatnak mai magazinműsorunkban. 

K.T.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.