Magyarországon bujkált az államtagadó német körözött

facebook megosztás

Elfogtak egy 44 éves férfit a Zala vármegyei Gelsén, akit a német hatóságok közveszélyokozás miatt köröztek.

A német rendőrség kereste meg a KR NNI Célkörözési Osztályát, mivel olyan információjuk volt, hogy a gyújtogatással elkövetett közveszélyokozás miatt körözött, 44 éves német – magát „Reichsbürger”-nek, azaz a német államot el nem ismerő embernek tartó – férfi Magyarországon rejtőzködik. A bűncselekmény miatt akár 10 éves börtönbüntetést is kaphat Németországban, így jó oka volt arra, hogy láthatatlanná váljon.

A fejvadászok beszerzett adatai alapján a férfit már ismerték a magyar hatóságok, mivel Magyarországon is volt már büntetve.

Az alapos felderítőmunkának köszönhetően a célkörözési nyomozók olyan információt szereztek, hogy a szökevény Nagykanizsa környékén bujkálhat. Szeptember 16-án reggel Gelse településen fogták el a KR bevetést támogató egységével.

A német férfi nem működött együtt, magát „emberként” azonosította, államtagadó hozzáállása azonban nem sokat javított a helyzetén, a rendőrök előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra.

A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, kiadatásáról a későbbiekben dönt a bíróság.

Forrás és kép: police.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.