Lezárták a kanizsai tolvaj ügyét
A nagykanizsai rendőrök befejezték az eljárást azzal a férfival szemben, aki több alkalommal lopott egy áruházból.
Június 12-én reggel érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Nagykanizsán egy üzletben felismertek egy férfit, aki korábban többször különféle árucikkeket emelt el, és aznap ismét lopni próbált. Az elkövetőt a biztonsági szolgálatnak nem sikerült feltartóztatnia.
A nyomozók az áruház kamerafelvételei alapján felismerték a tolvajt, akivel szemben már korábban is intézkedtek. Kiderítették, hogy a 45 éves nagykanizsai férfi júniusban három alkalommal távozott fizetés nélkül a boltból, közel 100 ezer forint kárt okozott.
Az elkövetőt a rendőrök elfogták, és előállították a kapitányságra, ahol üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt hallgatták ki.
A nyomozást a Nagykanizsai Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
police.hu