Lakodalmas hagyományőrzés lesz szombaton Molnáriban
Menyegzői mulatságot szerveznek szombaton Molnáriban. A helyi horvát hagyományőrző csoport, a régi lakodalmak hangulatát szeretné felidézni, annak minden szokásával, programjával és ízvilágával.
Lassan tíz éve dolgozik a településért a Molnári Közösségfejlesztő Egyesület, a csoport számos hagyományőrző programot bonyolított már le. Egy néptánccsoportot és egy énekkórust is működtettnek, akik a mostani rendezvényből is kiveszik a részüket. Zadravecz Bernadett elmondta, évek óta mindig próbálnak valami újdonságot kitalálni, egy ilyen ötletelés alkalmával gondoltak a hagyományőrző lakodalom megszervezésére.
– Ez a hagyományőrző lakodalmas program, tulajdonképpen ugyanaz, mint egy régi lakodalom. Ugyanazokkal a programokkal készültünk, a menyasszonykikérőtől kezdve, a lakodalmas meneten, a cerafa kivágáson keresztül a menyecsketáncig, mindent bemutatunk, ami akkor abban az időben hagyomány volt – mondta el Zadravecz Bernadett, a Molnári Közösségfejlesztő Egyesület elnökségi tagja.
Az eseményen az erre a vidékre jellemző ételek is elkészülnek. Egy látvány-vacsoraasztallal is várják az érdeklődőket az egyesület tagjai, ahol a mártások, húsok mellett, számos édes és sós sütemény is megjelenik. A kikérők után következnek a tradicionális programok.
- A helyszínen megtörténik a cerfakivágás, ami májusfa, de nálunk cerefának hívják. Táncolnak alatta népviseletben. Van egy úgynevezett pucnehala, az a személy, aki a családban legutoljára házasodott. Neki kell a cerfa alatt táncolni, közben a férfiak meg vágják ki a fát, mikor ez kidőlt, a többiek is csatlakoznak a tánchoz. Utána következik a mulatság, elkezdődhet a nagy tánc, és közeledünk a vacsorához - árulta el Kotnyek Gáborné, a Molnári Közösségfejlesztő Egyesület tagja.
Minden érdeklődőt arra buzdítanak a szervezők, hogy akinek még van a családban régi népviselete, azt viselje a rendezvényen. A program részleteiről pontos leírást találnak az egyesület közösségi oldalán.
B.V.
(Kép: Kanizsa TV)