Letenye - Mura Menti Napok

facebook megosztás

Zenés és táncos műsorok színesítették a Mura Menti Napok hétfői programját Letenyén. Az eseményen fellépett a város valamennyi tánccsoportja, de fúvós zene, gyerekeknek szóló játékok és italok is várták az érdeklődőket a település főterén.

Hosszú hagyományra tekint vissza a Mura Menti Napok programsorozat Letenyén, hiszen mint azt a szervező Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár igazgatójától, Dömök Józseftől megtudtuk, 1960-ban volt az első rendezvény. Ahogy minden évben, úgy idén is egy többnapos esemény várta a helyieket, hétfőn a kulturális műsorok voltak fókuszban. Dömök József azt is elmondta, az ország egyik legnagyobb eseményét tartják a határ menti településen ebben az időszakban.

– Ez a harmadik a sorban – kezdte Dömők József. – A célja az, hogy István király ünnepén és az aratáskor összeszedett gabonát új kenyérré formálják az emberek. Ebből az alkalomból koncertek, kiállítások, előadások és egyéb szórakoztató programok állnak az emberek rendelkezésére. 

Az elmúlt évtizedek alatt sokat változott a rendezvény, azonban egyes műsorelemek a kezdettől fogva ugyanazok. Hétfőn a település mazsorettcsoportjai léptek a színpadra elsőként, de a zeneiskola táncosainak előadása is szórakoztatta a közönséget.

– Eleinte csak kétnapos volt vagy háromnapos, most már előfordult, hogy tíznapos volt, de általában egyhetes vagy ötnapos a rendezvény, attól függ, hogy hogy esik a huszadika. Ehhez kötődően próbáljuk összeállítani mindig. Most is ötnapos, tehát így klasszikus értelemben véve ez a hagyomány, ennek próbálunk megfelelni – tette hozzá az igazgató. 

A rendezvénnyel minden korosztályt igyekeztek megcélozni a szervezők, hiszen az első napokban templomi koncert, ismeretterjesztő előadás és bornapok is várták az érdeklődőket. Az eseményre a helyieken túl a környékbeli településekről is sok vendég érkezett.

T.Cs.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.