Horgászverseny a Csótón
Többnapos szabadedzéssel készültek IX. Freestyle Method Feeder Országos Bajnokság középdöntőjére a Csónakázó-tónál. A hét első napjaiban mintegy negyvenen ragadtak botot, akiknek nem titkolt céljuk, hogy a tizenhárom kanizsai döntős közé jussanak.
Hétfőn kezdődött el a háromnapos felkészülés az országos bajnokság középdöntőjére, ami a hét második felében kezdődik a kanizsai Csónakázó-tónál. Szépligeti Ferenc, a MOHOSZ halőre elmondta, a négy versenynap után összesen tizenhárom kanizsai versenyző juthat tovább az országos döntőbe.
– Az edzésnapok egyfajta tematika alapján kerülnek lebonyolításra. Ezt úgy képzeljük el, hogy reggel 7 órakor jelennek meg a versenyzők jellemzően a pályán, majd 10 órás kezdéssel délután 3-ig – szimulálva a versenynapokat – végzik el az edzéseket. Ilyenkor próbálnak minél több információt összegyűjteni a versenypályáról, a tónak az adottságairól. Kipróbálják az etetőanyagokat, a csalikat, a távokat és egyéb praktikákat, ami a versenynapok során nekik szükséges lehet és a segítségükre lehet – mondta Szépligeti Ferenc.
A versenyzők felkészülését a szeles időjárás ugyan megnehezítette az elmúlt napokban, Pethő Roland azonban így is bízik a továbbjutásban. Mint fogalmazott: jó úton haladunk a gyakorlással.
– Sok hal nincsen a pályán. Nehéz, egyre nehezebb, viszont rengeteg a nagytestű hal benne – mondta a versenyhorgász.
Nagy Martin ugyancsak továbbjutást remél. Ő stábunknak arról beszélt, első országos bajnokságán második helyezést ért el és több világbajnokságon is részt vett. Azt azonban ő is elismerte, hogy ezen a versenyen nem lesz könnyű dolguk.
– Nem egyszerű a peca. A kanizsai Csónakázó-tó feladja a leckét, de próbáljuk megfejteni többen is a vizet, több-kevesebb sikerrel. A tegnapi nap az egész jól sikerült, ma sokkal nehezebb a dolgunk – mesélte a válogatott horgász.
Korábban a verseny elődöntőinek is a kanizsai Csó-tó adott otthont, míg a középdöntőt csütörtöktől vasárnapig bonyolítják le.