Valaki tandíjra gyűjt, míg más a szüleit támogatja – Egyre több diák dolgozik a nyári szünetben

facebook megosztás

A kereskedelemben, a vendéglátásban és a logisztikában is egyre több diák vállal munkát a nyári szünetben. A többség elsősorban a városon belül dolgozna, de vannak, akik Zalakaroson és a Balatonon is igyekeznek tapasztalatot szerezni.

Az elmúlt években stagnált a nyáron állást kereső diákok száma, azonban idén valamivel nagyobb lett az érdeklődés. Főként 16 éves kor felett jelentkeznek a tanulók, de a törvény már a 15. életévüket betöltött fiatalok számára is lehetővé teszi a munkavégzést. Asztalos Eszter hangsúlyozta, 18 év alatt minden tanulónak szülői beleegyezésre van szüksége.

– Egy-egy nyáron 250 körüli diák keres meg minket, nagyjából az egyharmada munkába is áll. Nagyrészt könnyű fizikai munkát tudnak vállalni, tehát csomagolást, pakolást, illetve árufeltöltést, áruházi munkát, bolti kisegítést és vendéglátásban is vannak pozícióink – árulta el Asztalos Eszter, a Meló-Diák kirendeltségvezetője. 

diákmunka

Változó, hogy a diákok milyen céllal szeretnének munkát vállalni. Vannak, akik tandíjra gyűjtenek, míg mások a zsebpénzüket egészítenék ki, de sokan a szüleiket támogatják a fizetésükből. Asztalos Eszter kiemelte, a többség Kanizsán belül próbál elhelyezkedni.

– Azért vannak bátrabb jelentkezők is, akik elmennének messzebb. Őket a Balaton-parton, tehát Keszthelyen, Siófokon, illetve Keszthely környékén is el tudjuk helyezni, valamint Zalakaroson is vannak vendéglátós munkák – mondta el a kirendeltségvezető.

Asztalos Eszter hozzátette, nem példa nélküli, ha egy diák a nyári szezon során jól teljesít, akkor az adott cég később, akár felnőttként is számít majd a munkájára.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.