Ügyességi bemutató, veterán járművek és koncertek a tótszentmártoni Autó és Motoros Napon

facebook megosztás

Motoros körtúra, ügyességi verseny és veterán autókiállítás is várta a Tótszentmártonba látogatókat szombaton. A szervezők célja, hogy a környékbeliek a motorozás iránti szenvedélyüknek hódolhassanak, miközben az érdeklődőknek egy látványos bemutatóval is készültek a résztvevők.

Három évvel ezelőtt a motorozás iránti szenvedélye motiválta Kramarics Lászlót, amikor elindította a programot. Mint mondta, az esemény mára a falu hírnevét is öregbíti. Mindez egyaránt igaz a szintén szombaton tartott és tömegeket vonzó Prósza, bor és tamburafesztiválra.

motor

A motoros esemény egy körtúrával kezdődött, majd visszaérkezve egy ügyességi bemutató várta az érdeklődőket. Kramarics László kiemelte, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szerettek volna élménnyel szolgálni.

– Mivel most oldtimer veterán motoros találkozóról van szó, kicsit felelevenítjük a régi idők emlékeit. Ez most már beigazolódott, mivel ez már a harmadik év, hogy elkezdődött ez a motoros találkozó. Elég szép számmal jöttek most is, úgyhogy van rá érdeklődés – árulta el Kramarics László, a Mura Menti Motoros Csoport elnöke. 

A rendezvénynek ugyan még nincs hosszú hagyománya, de programok palettája így is bővült az elmúlt években. A találkozóra nem csupán a helyiek látogattak ki, hiszen Horvátországból és Szlovéniából is érkeztek motorosok.

autó

– Az elmúlt évben csak veterán motoros találkozó volt ügyességi versennyel. Most annyiban változott, hogy tűzoltóbemutató lesz és ez a kaszkadőr show – tette hozzá Kramarics László.

Az autósokkal együtt mintegy kétszázan érkeztek Tótszentmártonba. A program nem ért véget az ügyességi bemutatóval, hiszen este koncertekkel is várták a résztvevőket.

T.CS.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.