Szemetelés a köztereken: Nem csak a városvezetés, az egyén felelőssége is a tiszta városkép

facebook megosztás

A szemetelés és a közterületen való alkoholfogyasztás is problémát okoz a város több részében. A nyár kezdetével egyre inkább megnőtt a hajnali órákban az utcákon tartózkodók száma, akik hétvégente jelentős mennyiségű hulladékot hagynak maguk után. A Netta Pannónia folyamatos munkájával és a bővített kamerarendszer segítségével igyekszik csökkenteni a problémát a városvezetés.

Szokásos reggeli sétáin számos alkalommal szembesül a hétvégi mulatozások eredményével Bodó László, önkormányzati képviselő, aki közösségi oldalán is igyekezett felhívni a lakosság figyelmét minderre. Mint mondta, a jelenség nem ritka, Kanizsa szinte minden területén találkozhatunk vele, legyen szó a belvárosi terekről vagy éppen parkokról.

szemét

- A fiatalok hétvégi italozásáról, illetve a szórakozásáról az utóbbi időben elterjedt, hogy a partikat köztereken, szórakozóhelyek környékén, főleg zárás után tartják meg, ezzel nem kis bosszúságot okozva a környéken lakóknak, illetve a hátrahagyott szemetükkel van probléma. Ez legyen üres sörös doboz, borosüveg, pálinkásüveg - mondta el Bodó László, az ÉVE önkormányzati képviselője. 

Az Erzsébet tér van leginkább kitéve ennek a problémának. Itt a hétvégente leparkoló turistabuszok utasai által termelt, és az utcai szemetesekbe dobott nagy mennyiségű szemét is problémát okoz. Bodó László kiemelte: nem csak a szórakozó fiatalokkal van azonban baj, hiszen több lakossági bejelentés is érkezett már az utcán élőkkel kapcsolatban, akik nem minden esetben hajléktalanok.

szemét

- Sokan olyan lakáskörülmények között élnek, hogy jó időben, a hajnali órákban főleg, az Erzsébet téren, az árnyékos helyeken tartózkodnak. Sokukkal nincsen gond, probléma, de azért van egy-két olyan egyén, aki szemetel, hangoskodik, hajnali órákban italozik. Ezt észreveszik az errefelé járók és hajléktalanként jön a bejelentés. Sajnos a hajléktalanok között is van egy 4-5 fős csoport, akivel állandóan probléma van - fogalmazott Bodó László. 

A képviselő hangsúlyozta, napi kapcsolatban áll mind a rendőrséggel, mind a közterület-felügyelettel, akik probléma esetén a tőlük telhető leghatékonyabb módon intézkednek. Bodó László hozzátette azt is, jelentős segítségükre van a kibővített kamerarendszer, hiszen a fejlesztésnek köszönhetően könnyebben felderíthetők a lencsevégre kapott tettesek.  Ugyanakkor szerinte az élhető és biztonságos város kialakítása közösségi feladat, amiben az egyénnek ugyanolyan felelőssége van, mint a városvezetésnek. 

SZ.F.

(Képek: Bodó László)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.