Ásó, kapa, gereblye 118. - A természet az úr egy belvárosi portán

Van a Kinizsi utcában egy ház, ami már messziről szemet szúrhat, természetesen pozitív értelemben. Az egész épületet vadszőlő futja be, ami a maga nemében páratlan. Rovatunk betekintést nyert a csöppnyi oázisba, ahol valóban a természet az úr.

A vadszőlővel körbefuttatott ház önmagában is egy különleges látvány. Rovatunk sok esetben ismerősöktől, családtagoktól, olvasóktól kapja a tippeket, kit lenne érdemes felkeresni, így jutottunk el Kocsis Piroskához.

A nyugdíjas éveit töltő egykori óvónő,  Nagykanizsa Város Vegyeskarának tagja szeretettel fogadott bennünket, saját szóhasználatával élve, a dzsungelben. A nagyon kellemes, árnyas, szőlővel körbefuttatott lugasban a kert szélén, ahol unszolásunkra Dorkát, a három hónapos komondort is üdvözölhettük. Piroska kertje valóban páratlan, hiszen nála minden úgy nő, ahogyan neki tetszik. Néha a szél hozza a magokat, néha a madarak, de ajándék növény is bőven van a „dzsungelben”. – Valamikor a nagypapám vette a múlt század elején ezt a házat. Amikor én megszülettem, ez a zöld már megvolt, apukám hozta Pécsről a vadszőlőt, ott nagyon sok háznál lehet ilyent látni. A szőlőlugas is megvolt már, de sokkal rendezettebb volt minden, mert volt nekem egy nagyon ügyes anyukám és apukám, akik rendben tartották a kertet. Én nem értek hozzá, nem tudom úgy kezelni a virágokat. Közben rájöttem, hogy teljesen mindegy, hogy én mit akarok, mert nem biztos, hogy az kel ki, amit én szeretnék, vagy ott, ahol szeretném. Mert olyan is volt, hogy kikelt a növény, de teljesen máshol, nem tudom, hogy csinálta – mesélte mosolyogva Piroska.

A természet a háziasszonnyal szimbiózisban valóban teret hódított a csöppnyi kertben. Viszont látni azt, ahogy burjánzanak a növények, maga a csoda. Néha még Piroska is rácsodálkozik arra, a kert egy-egy szegletében milyen új növénye van vagy éppen hogyan roskadozik a fügefája a termésektől. De az említett növények mellett még sok-sok különlegesség „lakik” a kertet átszövő ösvények mentén. – Ilyen a pénzvirág például, vagy Júdás pénze, ahogy nevezik. Ezt sem szaporítottam,  elszórja a magját és amelyik úgy gondolja, az kikel. Aztán ott a nagy fügefám, amit még valamikor apukám hozott a határon túlról. Nagyon sokáig nem ment semmire. Nem termett. Az utóbbi időben pedig csoda történt, annyi rajt a termés, a fa el sem bírja. Ráadásul öntözni sem tudom, mert távol van, és mégis túléli ezeket a nagy nyarakat és ontja a gyümölcsét. Figyelem mindig a virágokat is. Egyik éven ez burjánzik, máskor a másik. Érdekes, amikor a Covid volt, azt hittem semmilyen kertem nem lesz. Ugye a koromnál fogva boltba sem, sehova nem mehettem. És előbújtak olyan virágok, újjáéledtek, amelyek 40 évvel ezelőtt anyukámé voltak. Gyerekkoromban volt például málna a kertben. Most úgy érezte, előbújik – sorolta a mesekertben a háziasszony.

Ha mindez nem lett volna elég, még madárfészket is találtunk, benne tojásokkal, a közelében egy másik fészket láttunk kismadárral. A természet megmutatta azt, hogy valóban egy csoda. De beszélgetésünket a vadszőlőnél kezdtük, ott is fejezzük be. Ugyanis annak ellenére, hogy szép és esztétikus, különleges, nyár elején virágzáskor méhlegelő, ősszel éréskor uzsonnás asztal a madaraknak. De mint azt Piroska elmesélte, kertje mindenféle élőlényt vonz. – Pár évvel ezelőtt dongóim voltak. Először nagyon féltem tőlük, aztán utánaolvastam és megtudtam, a dongó nem agresszív. Akkor minden reggel kimentem hozzájuk, köszöntem nekik. Érdekes volt, kijöttek a helyükről, tettek egy kört a fejem felett. Azóta nem jöttek vissza, de kedves emlék. Mikor az unokáim jöttek, ők is mentek rögtön a kertbe és keresték a dongókat.

VINCZE Adél

fotó: BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. július 17-ei számában)