1,9 milliárd forintos beruházás valósulhat meg Kanizsa határában

facebook megosztás

Államilag támogatott fejlesztés valósulhat meg a Nagykanizsa és Sormás határában fekvő Einhell Operations Kft.-nél. Információink szerint a cégnél történő, milliárdos értékű beruházást hivatalosan kedden a fővárosban jelentik be.

sormás

A német cég különböző kerti eszközök, szerszámok és akkumulátorrendszerek készítésével foglalkozik. A Nagykanizsa és Sormás közötti területen található az egyik üzemük, amit a hírek szerint bővíteni fognak. A stábunkhoz eljutott információk alapján 1,9 milliárd forintos beruházásról van szó, amelyből egymilliárdot a magyar állam finanszíroz. Az üggyel kapcsolatban kerestük a sormási önkormányzatot, ám adásunkig nem kaptunk választ, az Einhell pedig egy sajtóközleményt küldött szerkesztőségünknek. Az elektronikus levélben egy keddi tájékoztatóra invitálják a sajtó képviselőit. Az eseményt a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartják.

K.T.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.