„Megcsípi” a rangos mezőny szerdán délben azért vármegyénket is

facebook megosztás

Az utóbbi esztendők kissé talán elkényeztették vármegyénket, már ami a kerékpársportot, azon belül is a világelitet (Giro), vagy éppen „csak” az UCI (ProSeries) égisze alatt futó kerékpáros körverseny(ek) egyes szakaszainak közeli eltekerését illeti. Persze, az idei Tour de Hongrie Siófok-Pécs szakasza sem a világvége volt – a XXI. század vívmányaival – környékünktől számítva májusban annak, aki egy csipetnyi körversenyes nyüzsgésre vágyott határainkon belül. S következzen történetünk „főszereplője”: június 12-én, szerdán jöhet a „szlovén kör”, vagyis a 30. Tour of Slovenia nyitó szakasza, mely Zalát is érinti.

Ami a bevezetőben említett szlovén, az UCI ProSeries részeként megrendezésre kerülő kerékpárversenyt illeti, öt szakaszból áll az idei versengésül, az első szakaszt Muraszombat (Mursak Sobota) és Ormosd (Ormoz) között rendezik, s a 190 kilométeres táv alatt a mezőny – leegyszerűsítve – Göntérháza térségében érkezik át Magyarországra, majd a rédicsi határátkelőn át haladnak tovább Lendva (Lendava) irányába.

A 30. Tour of Slovenia nyitó (sajtó) tájékoztatóját kedden tartották Battyánfalván (Rakican), ahol a nemzetközi kerékpársport több elismert versenyzője is a nyilvánosság elé állhatott előzetes reményeinek vázolásával. Ami talán a leglényegesebb, számunkra, s akit a közeli, rédicsi részen a tekerés érdekelhet: a mezőny 11.30 és 13.30 óra között haladhat el vármegyénk északnyugati szegletében. Mint azt a szlovéniai turisztikai szervezet egyébként magyarul is kiválóan beszélő munkatársa elmondta, számukra amellett, hogy a nagy nemzetközi sportcsatorna is kiemelten kezeli szlovén körversenyüket, nem elhanyagolható szempont, hogy éppen a két giga háromhetes kör, az olasz, valamint a francia között kerül megrendezésre.

Mindehhez tegyük hozzá, a szlovén Tour a főváros, Ljubljana mellett természetesen belekóstol a szlovén Alpokba is, hogy a befutó aztán június 16-án, szombaton, az ötödik szakasz zárultával Novo Mesto városában legyen.

P.L.

(Fotók: Polgár László)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.