Három fejlesztés is elkészült a napokban Palinban

facebook megosztás

Három fejlesztés is elkészült a héten Palinban. Az Alkotmány utcai orvosi rendelő parkolói kapcsán szerdán tartották a szakmai átadót. Az itteni munka mellett, a kivitelező a Napsugár utcában és az iskola előtti szakaszon is végzett az útfelújítással.

Nagyjából egy hónapig tartott a munka a rendelőnél és ahogy azt az Alapellátás részéről a bejáráson is megerősítették, a kellő kommunikáció működött, így nem volt probléma a betegek fogadásával. Összesen 10 parkolót, köztük egy mozgássérült leállót kapott az intézmény, valamint a vízelvezetést is megoldották a szakemberek.

– Ezek térköves felületet kaptak és elkészült az ezt megközelítő út, ami ugyanúgy alapozással készült, CKT-beton útalapra és két réteg aszfalttal készült. Ugyanígy az Alkotmány utcára a kicsatlakozás is. Körülszegélyezve K-szegéllyel és süllyesztett útszegéllyel. Ez a projekt keretében még megoldódott. A kerítés vonalában az Alkotmány utcán a csapadékvíz-elvezetés is. Ez a kicsatlakozásoknál új átereszeket kapott és felszíni folyókákkal lett ellátva, és így megoldva a csapadékvíz-elvezetés – mondta el Horváth Roland, a Bauterc-Prizma Kft. ügyvezetője.

Mint azt Gábris Jácint többször elmondta, évek óta küzdött ezért a fejlesztésért, rengeteg panasz is érkezett és az is előfordult, hogy a kiérkező mentő sem tudott leparkolni. A rendelő épületének felújítását is megcélozza a városvezetés, hiszen felkerült az uniós finanszírozású listára.

– Három orvosi rendelő is megújításra kerül. Közöttük szerepel ez a rendelő és a másik, az Alkotmány utca 100 alatti rendelő megújítása is. Én azt gondolom, hogy így lesz tökéletes ez a beruházás – nyilatkozta Gábris Jácint, önkormányzati képviselő.

 Szintén régóta várt projekt volt Palinban a Napsugár utca útjának rendbetétele. Az 500 méteres rész mintegy 24 millió forintból kapott új aszfaltburkolatot és padkákat. Mindezek mellett elkészült a palini iskola főkapuja előtti szakasz is. Ott mintegy 30 méter volt kátyús, a többit nemrégiben újították fel.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.