Bajcsán nem csak állítottak májusfát, ki is táncolták azt, idősebbek, fiatalabbak közösen

facebook megosztás

Múltidéző májusfa-kitáncolást tartották a hétvégén Bajcsán. A helyi nyugdíjasklub és a dalkör tagjai a fiatalokkal összefogva állította a fát, a szervezők a kitáncolás apropóján a bajcsaiak mellett vendégeket, barátokat is meghívtak.

Eltökélt szándéka az a Rezedák Dalkör és a helyi nyugdíjasklub vezetőjének, hogy ezt a hagyományt felélessze a településrészen. Marczin Jenőné támogatókat is talált a céljához, így a bajcsai kultúrház udvarán szombaton egy valódi mulatság várta az érdeklődőket.

- Régen, amikor egy fiúnak tetszett egy lány, akkor május elsejére szalagos májusfát állított neki. Aztán rá egy hónapra – addigra megtudta a lány, ki állította neki vagy éppen lesett az ablakon – meghívta a barátokat. Ez éppen jó alkalom volt arra, hogy egy kis mulatságot rendezzenek, és akkor megvendégelte a lány a fiút és annak barátait, akivel állította ezt a fát - tudtuk meg Marczin Jenőnétől, a Rezedák Dalkör vezetőjétől. 

májusfa

A szervező dalkör több vendéget hívott a jeles alkalomra, ellátogattak Bajcsára a zalakomáriak is.

A zalakomári Péczely Attila Népzenei Csoport vezetője, Nagy Jolán elmondta: ma már a saját községükben is csupán központilag, a kultúrotthonban vagy az iskolában ápolják ezt a hagyományt.

- Kiveszett azzal, hogy megöregedtünk. De még az én leánykoromban, mondjuk egy 30 évvel ezelőtt, még élt, nekem is volt, meg minden csoporttagnak volt és jó érzés volt. Jót buliztunk, kidöntötték azt a fát az erős fiúk, aztán kész - árulta el Nagy Jolán.

májusfa

A kiskanizsai Árvácska Dalkör is részt vett a bajcsai májusfa-kitáncoláson. Mint ahogy Salamon Sándorné fogalmazott: örömmel vették a meghívást, de sajnos a saját településrészükön már nem lát májusfát.

- Én már ilyen hagyományról nem tudok, lehet, a koromnál fogva, mert nekem már nem állítanak májusfát, de nem is láttam egész Kiskanizsában – mondta el Salamon Sándorné, a Kiskanizsai Polgári Olvasókör vezetője. 

Bajcsán viszont sikerült megmozgatni a fiatalságot is, akik nem csupán a fáról gondoskodtak, részt vettek a mulatságon és végül a fa kidöntését is vállalták.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.