Szemléletformáló program a Kiskanizsai Általános Iskolában

facebook megosztás

Környezettudatos programot tartottak ma délután a Kiskanizsai Általános Iskolában. Az intézményben mezítlábas ösvényt és méhlegelőket alakítottak ki, valamint a gyerekeket is a fenntartható fejlődésre igyekeznek nevelni.

Az előző évhez hasonlóan, idén is sikeresen szerepelt a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány „Green Gerilla” pályázatán a Kiskanizsai Általános Iskola. Steficsné Szokol Judit igazgatóhelyettes elmondta, a gyerekek zöld nevelése évek óta fontos céljuk, és komoly előrelépést tapasztalnak ezen a területen. A mai napon a diákokat előadásokkal is várták, amelyek tudásanyagából közösen adhattak számot.

- Az újrahasznosítás is régi programelemünk. De most szerettük volna ezt kibővíteni osztályszintre, illetve hogy a gyerekek vigyék haza az információkat a családoknak is. Ezért az alsósoknak Ködbaumné Farkas Beáta, iskolánk volt tanulója tartott előadást a NETTA-tól, a felsősöknek pedig éppen a mai napon Musits Róbert - mondta el Steficsné Szokol Judit, a Kiskanizsai Általános Iskola igazgatóhelyettese. 

Az iskolai osztályok külön méhlegelőket hoztak létre, valamint több rovarhotelt is elkészítettek. Utóbbiakat az aulában állították ki. A tanulók szívesen vettek részt a közös munkában.

méh

- Az osztály közösen kiment a helyszínre, ahol először is felkapáltuk, majd egy vakondhálót leterítve, földdel visszafedtük, meglocsoltuk és elszórtunk rajta, ha jól emlékszen tizenkétféle magot – fogalmazott Magdics Márk, a Kiskanizsai Általános Iskola tanulója. 

A programban fontos szerepet kap az úgynevezett energia-őrjárat is, amely arra neveli a fiatalokat, hogy spóroljanak a vízzel és időben kapcsolják le a villanyokat a nap végén. A pályázat részeként összesen 15 osztály szelektív edényeket vehetett át a műanyag és a papírhulladék gyűjtésére.

K.T.

(Képek: Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.