A fogyatékkal élők is megmutathatták tehetségüket Becsehelyen

facebook megosztás

Másodszor rendeztek Ki-Mit-Tud-ot a Szivárvány Integrált Szociális Intézmény KIVI Szolgáltató Központjában. A közösségteremtő délutánon az ellátottak egyéni és csoportos felállásban is megmutathatták ének-, tánc- és versmondótudásukat is a becsehelyi intézményben.

Pár éve jött létre a becsehelyi kitelepülés, a nagykanizsai intézmény túlterheltsége miatt. Mint azt a helyi szakemberek többször elmondták stábunknak, a településen kezdetektől fogva nagyon jó kapcsolat alakult ki mind az önkormányzattal, mind a helyi közösséggel. Ez idáig számos különböző programmal igyekeztek segíteni a fogyatékkal élők társadalomba való integrálását. A művészetek hangsúlyozása mindig is fontos volt a KIVI Szolgáltató Központban, így jött a tehetségkutató program ötlete.

kimittud

- Itt különféle intézményeinkből vagy akár a szomszéd vármegyéből is érkeznek lakók. Ez azt jelenti, hogy azok a lakóink, akik egyébként kint élnek támogatott lakhatásban, ők ugye aktív résztvevői az adott közösségnek, így akár itt a becsehelyinek, tehát számukra ez egy természetes közeg. Azonban azon lakóinknál, ahol egy bentlakásos intézményben laknak, hát számukra ilyenkor kinyílik a világ, hiszen ki tudnak lépni az intézmény falai közül, ők ezért igénylik, igazándiból - árulta el Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének igazgatója. 

A produkciókat hosszas, akár több hónapos felkészülés előzte meg, amiben az intézmények dolgozói is segédkeztek. A vezetőség úgy véli, az ilyen alkalmak tökéletesek a létesítmények közti kapcsolatok erősítésére is.

kimittud

- Rendezvényünk kiváló lehetőséget ad, hogy a lakók megmutathassák tehetségüket, de emellett lehetőség van szociális és közösségi kapcsolatok építésére, illetve barátságok kialakulására is - mondta el Vizlendvai-Balassa Evelin, a Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye intézményvezetője. 

A program népszerűségét jól mutatja, hogy mintegy 80 fellépő állt színpadra. A szervezők mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza Zalaapáti és a Remény Integrált Szociális Intézmény Somogy Vármegye Kéthely ellátottjai is megmutatták tehetségüket.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.