6 és fél kilométernyi, kerékpározható erdészeti út újult meg Tormafölde és Kiscsehi között

facebook megosztás

Mintegy 6 és fél kilométernyi, immár kerékpározható erdészeti feltáróút újult meg a Zalaerdő Zrt. jóvoltából. A Tormafölde és Kiscsehi közti szakasz fejlesztése csaknem 342 millió forintból valósult meg. Ennek köszönhetően az út Vétyempusztán át vezető folytatása immár szerepel a dél-zalai fejlesztési stratégiában egy 100 km-es kerékpáros kör részeként.

A szakasz már évek óta felújításra szorult, végül 2022-ben sikerült elindítani a folyamatot. Az út története a Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság működéséhez kötődik, amely az 1940-es évek beruházásai nyomán a térség meghatározó munkaadója volt. Az érintett rész a kőolajlelőhelyek megközelítését, valamint a kerettyei és a lovászi olajmezők összeköttetését biztosította.

út

- 4000 hektáros erdőrészletnek a fő feltáróútja és a fejlesztés eredményeképp egy kerékpározható erdészeti feltáróút létesült. Az út mellett helyezkedik el a Vétyemi Ősbükkös, amit Zala megye hét csodája közé is beválasztottak, ez egy gyönyörű erdőrészlet rengeteg turistát vonz. A beruházással kettős cél valósult meg, egyrészt az erdészeti gazdasági útnak a felújítása, megerősítése, másrészt pedig a kerékpározhatóvá tétele, tehát a kerékpárosok számára egy olyan út biztosítása, ami balesetmentesen használható - mondta el Gál Károly, a Zalaerdő Zrt. vagyongazdálkodási osztályvezetője. 

Mint az a mai átadón elhangzott, az út átépítése remix technológiával történt és a vízelvezető rendszer helyreállítását is elvégezték a szakemberek. A terveket Knausz Péter erdőmérnök készítette, a kivitelezést pedig a COLAS Út Zrt. nyerte el. Gál Károly hangsúlyozta, a Zalaerdő Zrt-nek kiemelten fontos az erdei turizmus népszerűsítése.

út

- Ez egyúttal annak a szemléletformáló munkának is az eredménye, amit a kollégáink folytatnak, hogy megismertessük a turistákkal a munkánkat, elfogadtassuk a működésünket, hiszen fontos hangsúlyozni, hogy a Zalaerdő Zrt. egy fenntartható erdőgazdálkodást folytat, tehát folyamatosan megújítja az általa kezelt erdőket. Ugyan faanyagokat is nyerünk ezekből a gazdasági erdőkből, de minden kivágott rész helyére, erdő, illetve fa kerül ültetésre - tette hozzá Gál Károly. 

A teljes, 10 kilométeres útvonal 3 és fél kilométeres szakasza jelenleg is beruházás alatt áll. Emellett a Zalaerdő Zrt. folyamatosan igyekszik olyan új fejlesztéseket megvalósítani, amelyek nem csak az erdőgazdálkodás, de a kirándulni vágyók lehetőségeit is növelik.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.