Visszatért a győztes útra a férfi kézilabdacsapat

facebook megosztás

Ötgólos győzelemmel zárta az NB II legutóbbi játéknapját Nagykanizsa férfi kézilabdacsapata. Csalló Ádám tanítványai nagy csatában, a hajrában kerekedtek felül a Tökölön és arattak 29-24 arányú sikert.

A rájátszás első fordulójában 37-30-as vereséget szenvedtek a kanizsaiak a Csepeltől, így létfontosságú volt a Tököl elleni meccs a feljutásról szőtt álmokat illetően. Krichenbaum Tibor csapata szintén veszített az első körben, így számukra is a győzelem volt a cél. A meccs első két gólját a Nagykanizsa szerezte, a hazaiak előnye azonban nem tartott sokáig és negyedórát követően 6-6 állt a Kanizsa Aréna eredményjelzőjén. Ezután a tököliek pillanatai következtek, a vendégek többször is három góllal vezettek. A félidő vége a Kanizsáé volt és 9-12-t követően Oláh Bertalan védéseinek, valamint Csordás Marcell, Füstös Attila és Báder Barnabás találatának köszönhetően sikerült egyenlíteni.

A második játékrész hasonló forgatókönyv szerint kezdődött, mint az első: a Nagykanizsa két gólt dobott, majd a vendégcsapat átvette a vezetést. A szünetben kapust cserélt Csalló Ádám, Kovács András szintén hamar elkapta a fonalat, a hálóőr jó teljesítménye kellett ahhoz, hogy a tököli előny csak ideiglenes legyen és a hazaiak visszavegyék az irányítást. 18-18-at követően zsinórban öt hazai gólnak tapsolhatott a közönség, ráadásul a kiállított Horváth Patrikot is elveszítették a vendégek. A Tököl mínusz ötről is képes volt hármat ledolgozni a hátrányából, ám a véghajrá megint a kanizsaiaké volt, akik 30-25-re nyerték a mérkőzést.

- Ha pozitívumot kellene mondanom a meccsről, akkor annyit tudok hozzáfűzni, hogy 24 gólt kaptunk, az előző fordulóhoz képest jóval kevesebbet. A támadójátékunkkal kapcsolatban túl sok pozitívumot nem tudok hozzátenni. Szerintem, ha reálisan nézzük a meccs képét, akkor legkésőbb a második félidő közepe környékén el kellett volna ezt döntenünk. Csakis magunkat hibáztathatjuk, mert ha csak a ziccereket belőjük, akkor a végére már nem nagyon kellett volna izgulnunk - tudtuk meg Csalló Ádámtól, a Nagykanizsa vezetőedzőjétől. 

Krichenbaum Tibor úgy érzi, csapata akár jobb eredményt is elérhetett volna a mérkőzésen, ám a hibáik ezt nem tették lehetővé. A tököliek vezetőedzőjét, aki 1990 és ’96 között alapembere volt az élvonalban is szereplő kanizsai csapatnak, a mérkőzés előtt köszöntötte is a hazai klubvezetés.

- Azt mondtam a mérkőzés előtt, hogy itt akármilyen eredmény lesz, az egyik szemem sírni fog, a másik nevetni. Most egy kicsit jobban sírok, hogy vesztettünk, gratulálok először a Kanizsának. Nem tudom, hogy van-e mihez, mert nagyon-nagyon gyenge mérkőzés volt, azt gondolom, hogy ez nem ütötte meg az NB II színvonalát. Szégyellem magam a csapatom nevében, hogy egy ilyen nagyon-nagyon gyenge játékkal tudtunk előrukkolni attól függetlenül, hogy most utaztunk 200 kilométert. Azt gondolom, hogy itt pontot vagy pontokat kellett volna elvinnünk - fogalmazott Krichenbaum Tibor, a VSK Tököl vezetőedzője. 

A kanizsai győzelemből a két kapus 7, illetve 6 védéssel, Apró Botond pedig 5 góllal vette ki a részét. A kettős játékengedéllyel dél-Zalában játszó irányító is úgy látta, nehezen lett meg a győzelem.

- Ennek a számnak örülök mindenképp, viszont sokkal jobban is tudtunk volna teljesíteni, ahogyan azt említette is a mester. Támadásban döcögtünk nagyon, igazából nem jött össze semmi, amit megbeszéltünk az öltözőben. Ennek az 5 gólnak azért mindenképpen tudok örülni - szögezte le Apró Botond, a Nagykanizsa kézilabdázója. 

A kanizsai kézilabdázók sikere azért is fontos, mert a NEKA U21-es gárdája ellen az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet a Százhalombatta, így a dél-zalaiak csökkentették hátrányukat a listavezetővel szemben. Kovacsics Ferencék legközelebb vasárnap lépnek pályára, akkor az Érd lesz az ellenfél a Tungsram-csarnokban.

K.T.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.