Szemetelés: a belváros sem kivétel

facebook megosztás

Deák tér, Erzsébet tér és a buszmegállók környéke – ezeken a területeken szemetelnek a legtöbbet a járókelők a megkérdezett kanizsaiak szerint. A helyiek úgy látják, főleg a fiatalok azok, akik nem vigyáznak a tisztaságra.

Korábban többször beszámoltunk arról, hogy Kanizsa számos pontján jelent egyre nagyobb gondot a szemetelés. Legutóbb márciusban foglalkoztunk a témával, akkor a kiskanizsai városrész határában elhelyezett illegális hulladék kapcsán. Stábunk ezúttal a járókelők véleményét kérdezte. Mint azt elmondták, a város frekventált részein is gyakran szembesülnek a problémával. Tokorcsi Mária kiemelte, a szemetelés a buszmegállók mellett, más pontokon is érezhető.

– Sajnos itt többször leültünk a tavasz folyamán a padokra pihenni. Látom, hogy a fiatalok felülnek a padra. Még nem is ez a nagy probléma, hanem elszórják a szemetüket. Én azt hiányolom, egyébként máshol a várost tisztának látom, de sajnos itt, ahol én is a legtöbbet erre sétálok, erre járok szinte napi szinten, itt ezt hiányolom nagyon, hogy itt nincs igazából rend, itt, ezen a téren. Nem a szemetesbe dobják be a gyerekek vagy a fiatalok a szemetet, hanem körülötte bárhova – mondta el Tokorcsi Mária.

szemét

Varga Zsuzsa csupán a Vásárcsarnok környékén tapasztalja problémát. Azt is elmondta, szerinte nem a szemetelés jelenti a legnagyobb gondot, hanem a közterületeken elhelyezett nyitott tetejű hulladékgyűjtők.

– Nekem az a bajom az utcaival, hogy elegendőnek tartom, csak azt nem tartom helyesnek, hogy nincs fedele, tehát az eső az ugye teljesen eláztatja. Aki akar vigyázni a rendre, nem bánja azt, hogy egy pár lépéssel arrébb kell neki menni és ott dobja el vagy pedig berakja a táskájába és hazaviszi – tudtuk meg Varga Zsuzsától. 

Ahogy az a képeken is látszik, eldobott zsebkendők, csokis papírok és cigarettacsikkek tucatjai találhatók a járdán és a padokon a Deák téren és a Fő utcán. Találkoztunk ugyan ellentétes véleményekkel, azonban ezt a területet Szvetics Jánosné is kiemelte.

– Például itt a Deák térnél talán, ott a buszmegálló környékén, de azért általában tiszta a város – tette hozzá Szvetics Jánosné.

Ahogy a válaszokból kiderült, a helyiek többsége gyakran szembesül a problémával, de akadt olyan is, aki szerint a belvárosban egyáltalán nem jellemző a szemetelés. A beszélgetésekből bővebb összeállítást láthatnak szombati Megkérdeztük című műsorunkban.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.