Kevés a parkolóhely, ezt tetézik a látszólag elhagyott autók

facebook megosztás

A parkolási nehézségek mellett, egyre többen panaszkodnak a város közigazgatási területén lévő „elhagyott autókra”. Mint megtudtuk, a közterület-felügyelet évente 30 ilyen esetben intézkedik Kanizsán.

Helyi önkormányzati jogszabály írja elő a gépjárműtárolással kapcsolatos szabályokat. Ez alapján, azok a járművek, amelyek nem vehetnek részt a közlekedésben – vagy mert nincs érvényes rendszámuk vagy műszaki engedélyük – azokat a gépjárműveket egy hónapig csak közterület-használati engedéllyel lehet tárolni, utána köteles a tulajdonos elszállítani – mondta el a Híradó kérdésére Bakonyi Tamás, a közterület-felügyelet vezetője.

–  Amennyiben nem tesznek eleget a tulajdonosok a kötelezettségüknek, akkor a közterület-felügyelet egy figyelmeztetést hagy 10 napos határidővel. Majd amennyiben nem tesznek ennek sem eleget, akkor közigazgatási eljárást kezdeményez a hatóság a gépjármű-üzembentartója ellen – mondta el Bakonyi Tamás, a Közterület-felügyelet vezetője.

A tapasztalatok szerint nem „elhagyott autókról” van szó. Leginkább forgalomból kivont kocsik, és valamely eljárás miatt – akár végrehajtás vagy hagyatéki eljárás – nincs meg az új tulajdonos.

–  Megnéztem, az ellenőrzések során – az elmúlt öt évben – évente körülbelül 30 olyan intézkedést kezdeményeznek a közterület-felügyelők, amelyek üzemképtelen gépjárműveket érintenek. A figyelmeztetések során ebből nagyjából kétharmada reagál és elszállítja a gépjárműveket. Éves szinten hét-tíz olyan esetünk van, amikor közigazgatási eljárást kell kezdeményeznünk – tette hozzá Bakonyi Tamás.

A legtöbb esetben egy-két hónap alatt lezárulnak az ilyen problémás ügyek, és eltűnik a gépjármű. Végrehajtási vagy hagyatéki okok miatt hosszabb lehet az eljárási időszak, viszont a közigazgatási csoporthoz átadott esetek tekintetében a tulajdonos akár 200 ezer forintos költségre is számíthat.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.