Ketten egy ellen

facebook megosztás

A nagykanizsai rendőrök kamerafelvétel segítségével két órán belül azonosították és elfogták azt a két férfit, akik súlyosan bántalmazták alkalmi ismerősüket.

A rendőrségre 2024. április 1-jén 14 óra 6 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Nagykanizsán, egy bevásárlóközpont melletti parkban valaki vérző fejjel fekszik.

A sérült férfi azt mondta az egyenruhásoknak, hogy nem bántotta senki, azonban a kamerafelvételeken nem ez látszott. Kiderült, hogy együtt italozott alkalmi ismerőseivel egy padnál, majd szóváltás alakult ki. Az elkövetők ököllel és egy fadarabbal ütötték a már földön fekvő áldozatuk fejét, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrök két órán belül azonosították és elfogták, majd súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták a 31 és 65 éves helyi férfiakat.  

Forrás és kép: police.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.