A kultúra lélekgyógyító, emberformáló ereje semmihez sem fogható…

A Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola csellótanára, a Krátky István Zenei és Kulturális Egyesület alelnöke, a Cserfő JazzLand egyik létrehozója és szervezője. Ha lenne rá ideje, szívesen tanulna most is Balogh Tünde.

Nagykanizsán születtem, a cserfői 16 évtől eltekintve itt is laktam. Édesanyám óvónő, az ő édesapja pedig kántortanító volt. A somogyi Taranyban lévő házukban volt egy igazi fekete zongora. Amikor ott voltunk, a nagypapával rengeteget énekeltünk. Ez egy meghatározó élmény volt számomra – idézte fel a zenéhez való kötődését a zenepedagógus. – Édesapám az olajiparban dolgozott rétegvizsgáló mesterként. Munkásember volt, emellett rengeteget olvasott. Nyolc-tízféle újság járt hozzánk és nagy könyvtárunk is volt. Az a kép maradt meg róla, hogy olvasó és világot figyelő ember volt. Édesanyától az éneklés szeretetén kívül valószínűleg az új dolgok iránti nyitottságot, fogékonyságot kaptam. Ő az elsők között volt, akik a Vekerdy féle foglalkozás nélküli módszert igyekezett meghonosítani az óvodai nevelésben. Szóval a családi háttér, s a rengeteg dal a fülemben egyenesen vitt a zeneiskolába. Bár akkoriban még nem volt egyszerű bekerülni oda.

— Hogy történt a hangszerválasztás?

— Szolfézsóra előtt a folyosón odajött hozzám a tanárnőm, Gál Józsefné Kata és arra kért, hogy mutassam meg neki a kezemet. Ránézett és igazából ő döntött, hogy csellista leszek. A zeneiskolás évek nem voltak teljesen felhőtlenek, akadt bennük hullámvölgy is. Ott akartam hagyni, de édesanyám ragaszkodott hozzá, hogy maradjak. Azt mondta: kislányom, soha nem tudod, hogy mikor fog ez neked segíteni az életedben. Felültetett a kerékpárjára és bármiféle kifogást mondtam, levitt a zeneiskolába, és járnom kellett, ha volt kedvem hozzá, ha nem. Aztán lassan megjött a kedvem, bekerültem a zeneiskola vonószenekarába és nagyon hamar, még általános iskolásként a Szalai Sándor vezette Landler Gimnáziumi zenekarba is. 14 éves koromban Dárdai Árpád karmestersége idején pedig a városi szimfonikus zenekar tagja lettem. Ez a lehetőség nagyban meghatározta az életemet. Valami megmagyarázhatatlan, szoros kötelék fűz azóta is a szimfonikuszenekari munkához, ez a világ áll hozzám közel, ez miatt maradtam a klasszikus zene közelében.

Tulajdonképpen középiskolás koromban még nem akartam zenével foglalkozni komolyabban. Engem az irodalom és a történelem érdekelt. Újságíró, esztéta vagy dramaturg szerettem volna lenni. Több éven keresztül jelentkeztem az egyetemre, s közben dolgoztam óvodában, postán, s a kedvenc helyemen, a könyvesboltban, itt kötöttem életre szóló barátságot Pék Pál költővel. De aztán egy alkalommal Fentős Feri bácsi, volt zeneiskola-igazgató a Sugár utcán megszólított és kedvesen elhívott tanítani. Akkor még képesítés nélkül is lehetett oktatni. Elfogadtam a felkérést, tanítottam és közben 1 év alatt úgy felkészültem, hogy a napi 6 órás gyakorlásoknak hála felvettek a zeneművészeti főiskolára. A bölcsészkarról lemondtam, és tanulás közben dolgoztam itt a zeneiskolában, majd 2 évig oktattam Barcson. A pécsi tanári diploma megszerzése után pedig Zalaegerszegen tanítottam és párhuzamosan játszottam a nagykanizsai és a Gellért Zoltán vezette zalaegerszegi szimfonikus zenekarban és a színházban is. Aztán rövid időn belül, amikor Baráth Zoltán átvette a zeneiskola vezetését, 1992-ben visszahívott Kanizsára és attól kezdve itt tanítok. Eleinte a furulyát is a cselló mellett, később már csak a gordonkát. A tanítás és a zenészség mellett több mint 20 évig kísérte végig az életemet az Igricekben való muzsikálás. Itt nemcsak a szoros baráti kapcsolatok, a megzenésített versek szeretete volt az összetartó erő, hanem a rengeteg fellépés a határon túli magyarlakta területeken, illetve Európa számos országában. Valószínűleg itt kárpótoltam magam az elveszett bölcsészetért.

— Bár nagyon szép, de nem egy könnyű hangszer a gordonka. Folyamatosan voltak tanítványaid?

— Igazából az egész pályafutásomra jellemző, hogy nem könnyű a gyerekeket meggyőzni, hogy a csellót válasszák. Hiszen nem is ismerik… Amikor a városban és a zeneiskolában is elkezdtem a zeneóvodai oktatást és általam megismerkedtek a gordonkával, addig könnyebben ment a csábítás. Ma ez egy kicsit nehezebb feladat, de azért mindig van utánpótlás. A kitartás hiányzik inkább. A saját életutamból azt biztosan tudom, hogy a szülői figyelem és a kitartó szorgalom nélkül nem lehet jó hangszertudást megszerezni. De hozzáteszem azt is, hogy nem mindenáron kell. Amikor túl nagy az ellenállás a gyerekben és nem barátja az adott a hangszer, akkor nem szabad erőltetni – fogalmazott Balogh Tünde, majd áttért életének egy másik szakaszára.

Cserfő JazzLand – ahonnan messzire hallatszott a jazzmuzsika

A fiam édesapja Tiborcz Iván jazz-zenész. ’91-ben a dr. Kovács László tüdőgyógyász főorvos által szerkesztett zenés előadás kapcsán fonódott össze életünk. A műsorban Czene Csaba költő verseiből készült egy összeállítás. Iván zongorázott, én meg a versek között csellóztam. Aztán ’92-től 16 évig, 2008-ig éltünk együtt.

Ezt az időszakot meghatározta a Cserfő-hegyre költözésünk, ahol ’95-től elkezdődött a Cserfő JazzLand rendezvény, melynek a kezdetektől fogva a vezetője voltam. Az első egy-két évben egyszerűen zajlottak a koncertek. A házunk terasza adta a színpadot, farönkökön, fahordókon ült a közönség az egyhetes, ötnapos programokon. 2001-ben létrehoztam a Cserfő JazzLand Művészetpártoló Alapítványt Wilheim Gábor támogatásával. Attól kezdve ez a szervezet biztosította a finanszírozási feltételeket. Így részt tudtunk venni különböző pályázatokon és a vállalatok, cégek is támogatni tudtak bennünket. A rendezvény háromnapos fesztivállá alakult át és valójában ez után indult el a látványos fejlődés. Esténként a magyarországi jazzélet legkiválóbbjai és együttesei, de fiatal, kezdő jazz-zenészek is játszhattak a birtokon kialakított jellegzetes színpadunkon. A három este során 1-2 ezer ember is megfordult Cserfőn. A koncerteket követő jam sessionök is legendásak voltak, sokan ezért jöttek. Ez akkor egy teljesen új, kuriózumnak számító kezdeményezés volt, mind a helyszínt, mind a műfajt, mind a struktúrát illetően. Iván amerikai múltja, a műfajhoz való kötődése adta az ötletet…

— Ekkor mutatkozott meg tulajdonképpen a zseniális szervezőkészséged.

— Igen. Az egész szervezési folyamat aztán a kezdetektől fogva az én kezemben volt. A zenészek szerződtetésétől kezdve, a finanszírozás biztosításán keresztül, a közönség kiszolgálásán át, a hegykapu kitisztításáig… Mindezek mellett képeztem magamat, megszereztem például a vendéglátó-üzletvezetői képzettséget, hogy hivatalosan működhessen a kocsma. A birtok szomszédságában lévő ház megvásárlása után kialakítottam a jazzkocsmát, ami aztán nem csak a fesztivál idején működött. A fejlődési folyamat csúcspontja az amerikai születésű, színes bőrű dzsesszzongorista, Rhoda Scott fellépése volt. Azon az estén több mint ezer jegyet adtunk el a szőlőhegyen. A JazzLand 12 évig meghatározta az életemet, ami nagyon szép, impulzív időszak volt. Szerettem és büszke vagyok rá. Az utolsó 2 évben, 2006-ban az én kezdeményezésemre elindult az Igric Fesztivál is a hegyen a HSMK-val közös szervezésben. Aztán 2008-ban elköltöztem Cserfőről és 2-3 év múlva befejeződött a Cserfő JazzLand és az Igric Fesztivál is.

Egy nehéz életszakasz és a kivezető utat jelentő továbbtanulás

Ezután egy nehéz életszakaszom következett. Az egyik belvárosi iskola gondnoki lakásában lakhattam a fiammal, amiért nagyon hálás vagyok, az akkori vezetőnek. Itt aztán 3 évig vezettem az iskolai büfét is, hogy meg tudjunk élni. Hajnalban keltem, délután meg tanítottam a zeneiskolában. Még ugyanabban az évben jelentkeztem az ELTE tehetséggondozó szakára, közben játszottam zenekarban és elvégeztem a 2 éves tehetségfejlesztő-szaktanácsadó szakot jeles diplomával.

Mindig szerettem tanulni, mindenre kíváncsi vagyok, mindig élvezem, ha valami újat hozhatok létre. A Covid-járvány alatt például online elvégeztem a rendezvényszervező szakot. Ami még kisegített a bajból, 2008-ban a válság közepén hitelügyintéző végzettséget is szereztem. A belvárosi lakásom ennek az eredménye. A tudásvágyam most is itt van, s ha lenne időm, szívesen tanulnék, mondjuk egy kis bölcsészetet, csak úgy a saját kedvemre – jelentette ki határozottan, egy apró mosollyal.

— A Krátky István Zenei és Kulturális Egyesület létrehozásával szintén új dolgot teremtettél, ezúttal Kanizsa zenei életében. Hogy történt?

— A tehetséggondozás révén kerültem közelebbi kapcsolatba dr. Pintérné Grundmann Fridával, és aztán barátságuk okán őt kértem fel az egyesületünk elnökének. A klasszikus zenei élet újraindításának gondolatát régi zenekari tagokkal, zeneiskolai kollégákkal és néhány szülővel valósítottuk meg, amikor 2014 őszén megalakítottuk az új egyesületet. Onnantól kezdve folyamatosan tervezem, szervezem az egyesület munkáját, a koncerteket. Évente 3-4 koncertet adunk zeneszerető közönségünknek. Amikor elkezdtük a munkát, kevesen hittek benne, hogy eredményes lesz a kezdeményezés. A bizalom felépítése után a közel 10 éves munka fontos eseménye volt, hogy megünnepelhettük a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar 100 éves születésnapját Nagykanizsa MJV, a NKA és Szakasits Szabolcs, a TUXERA elnökének támogatásával. Erre az alkalomra készítettünk egy gyönyörű könyvet Kocsis Katalin szerkesztésében és Balogh József grafikai munkájával. Szintén a szponzorok segítségével 2023-ban végre elkezdhettük az ifjúsági koncertsorozatot, amit ebben a tanévben már középiskolások is hallgatnak. A kultúra lélekgyógyító, emberformáló ereje semmihez sem fogható. Mindig hittem a zene, a könyvek, a versek, a múzsák képzeletet felszabadító, mágikus erejében. Az edukáció és a szabad gondolat, a szellem szabad szárnyalása nem lehetnek meg egymás nélkül. Ezért kezdtük el a gyerekeknek is az ifjúsági koncertsorozatot, hogy kitáruljon előttük egy hihetetlen gazdag, színes világ, amit még nem ismernek.

Ha a mai korban nem alkotunk és nem teremtünk a szűkebb környezetünkben új dolgokat, nem lesz a jövőnek mire visszatekinteni… Márpedig mi gazdag örökséget kaptunk, s így nagy a felelősség.

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. április 3-ai számában)