30 koreográfiát mutattak be a színpadon a Premier Táncklub csapatai

facebook megosztás

Hagyományos, éves gálaműsorát tartotta meg a Premier Táncklub péntek este. A mintegy kétórás műsorban a gyermek kezdő és haladó, a junior és a felnőtt csapatok is előadták legfrissebb és legnépszerűbb koreográfiáikat, amelyeket a közönség vastapssal honorált.

A táncklub életében fontos szerepet játszik a gála, hiszen az összes korcsoport fellép – a szülők, barátok és ismerősök így itthon is láthatják azt, hogy a lányok mennyit fejlődtek egy-egy év alatt. Ezúttal 30 produkciót vittek színpadra.

tánc

A premieres táncosok egy nagyon mozgalmas szezont tudhatnak maguk mögött.

- A Covid után újra elkezdtünk járni külföldre versenyekre, szerencsére nagy sikerrel. Legutóbb az elmúlt hétvégén voltak a gyerekek, minden korcsoportunk – az ovisok, a gyerek, a junior és a felnőtt korcsoportunk is egy nemzetközi versenyen Pécsett. Illetve amire nagyon büszkék vagyunk, az a februári verseny Bécsben – onnan a nagylányok két aranyéremmel jöttek haza – mondta el Németh Petra, a Premier Táncklub vezetője. 

tánc

A junior és felnőtt kategória mellett a klub vezetése nagy figyelmet fordít a legkisebbekre is – nekik szintén élmény a gála. Sokan baráti, testvéri sugallatra csatlakoznak a táncosok népes táborához.

- Először a testvérem jött ide, és akkor megirigyeltem, ő is szerette volna, hogy jöjjek ide. Először a kicsi csapatban voltam, utána a Petra néni átrakott ide a haladóba – tudtuk meg Harcz Evelintől. 

Mint az a gálaműsorban is elhangzott és látható volt, az utánpótlásra nincs panasza a Premier Táncklubnak.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.