Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei legjobbjait díjazták a BLG-ben

facebook megosztás

A Zrínyi Ilona országos matematikaverseny megyei díjkiosztó ünnepségét tartották csütörtökön a Batthyány-gimnáziumban. A megmérettetés évente 60-70 ezer diákot mozgat meg az országban és a Kárpát-medencében.

A verseny 1991-ben Kecskemétről indult, a Zrínyi Ilona Általános Iskolából – innen kapta a nevét. A megmérettetést azóta is egy ottani alapítvány szervezi, ami háromfordulós tesztversenyből áll. A Zala vármegyei díjkiosztó ünnepségen az évfolyamok 10 legeredményesebb tanulója, valamint iskolánként a legjobb csapatok vehettek részt. A verseny az általános és középiskolás korosztályt szinte teljesen lefedi.

- Másodikastól egészen 12-ig, gyakorlatilag szinte mindenki – az elsősök még nem, mert ők egyelőre tanuljanak meg rendesen írni, olvasni, számolni. De a másodikasok már versenyeztek, 60 percen át gondolkodtak feladatokon, a legnagyobbak pedig 90 percen át. - fogalmazott Erdős Gábor, szervező. 

matek

Egy-egy ilyen megmérettetés kimondottan alkalmas a tehetségek felkutatására – hangsúlyozta Erdős Gábor.

- Ha valaki iskolázott, az úgynevezett indoklós versenyeken eredményesen tud szerepelni. És ez kiderül. De ahhoz, hogy eddig eljusson, az kell, hogy foglalkozzon vele olyan, aki tud vele foglalkozni. Viszont, ha valaki egyszerűen őstehetség, van ehhez képessége, az ezeken a versenyeken kiderül. Nagyon sokszor itt látjuk meg azokat a gyerekeket, akikre megpróbálunk lecsapni, és szeretnénk őket fejleszteni. Mondjuk 5.-es koruktól érettségiig itt a Batthyány Gimnáziumban – tette hozzá a szervező. 

A nyolcosztályos gimnáziumok versenyéből hat évfolyamot a nagykanizsai Batthyány-gimnázium tanulói nyertek.

V.A.

(Kép: Kanizsa TV)

 

 

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.