Kanizsa egynegyedében már az új, korszerű LED-izzók világítanak

facebook megosztás

Ütemterv szerint halad a kanizsai közvilágítás korszerűsítése. A rég várt fejlesztés még tavaly decemberben indult, jelenleg a város egynegyedében már az új fényforrások világítanak. A munkálatokkal várhatóan májusra végeznek a szakemberek.

Ahogy arról már korábban, a novemberi munkaterület-átadás és szakmai egyeztetés kapcsán beszámoltunk, a mintegy 736 milliós beruházás kivitelezését a csurgói Vilkor Kft. szakemberei végzik. A modernizálás már évek óta szükséges volt, az energiaválság hatására pedig elengedhetetlenné vált. Az új, 5663 LED-es izzó segítségével csaknem 100 milliót spórolhat meg a város. A finanszírozást az önkormányzat állja, a Via Kanizsa hitelfelvételének segítségével. Szabó István ügyvezető Kibeszélő című műsorunkban beszélt a kivitelezés jelenlegi állapotáról.

lámpa

- Jól állunk, mert azt lehet mondani, tehát a mai napon azt mondhatom, hogy közel egynegyedét elvégezték már a lámpacseréknek. A 15 százalékos készültség az már megvolt február első napjaiban. A 15 százalékos első részszámlát azt már be is nyújtotta a kivitelező, és nagyon pozitív visszajelzések érkeznek azokból az utcákból, ahol megtörtént a lámpacsere. Különösen azoktól jönnek visszajelzések, akikkel kapcsolatban vagyunk, mert a hivatásuk szerint közlekedésben dolgoznak, velük nagyon jó napi munkakapcsolatunk van – mondta el Szabó István, a Via Kanizsa ügyvezetője.

Ilyenek például a helyi járatok autóbusz-vezetői, a taxisok, valamint az autósiskolák oktatói. A kettes számú választókerület, pontosabban a Balatoni utca az egyik olyan terület, ahol új kiépítések is történnek. Bodó László önkormányzati képviselő úgy véli, a lakosság nagy része pozitívan áll a fejlesztéshez, sokan azonban nincsenek tisztában a munkafolyamat lépéseivel, ez lehet az oka a néhány nehezményező visszajelzésnek. A csere ugyanis nem utcákként, egységesen, hanem lámpatestfajtától függően történik.

lámpa

- Azt tudni kell, hogy több típusú és több fajta teljesítményű lámpatesteket helyeznek ki. Ezt úgy kell érteni, hogy erősebb fényű, nagyobb teljesítményű lámpatestek kerülnek a gyalogátkelőhelyekhez, a Platán sor jó példa, itt helyeznek ki sétakerti, sétányra való lámpákat a járdákhoz, illetve az úttest mellé erősebb fényűt. Vagy itt a hátam mögött látható Petőfi utcában is lehet látni, hogy az úttestet erősebb, a járdát pedig kisebb teljesítményű lámpa világítja meg - mondta el Bodó László, az ÉVE önkormányzati képviselője.

A Keleti-városrész mellett Kiskanizsán, Palinban, és Bajcsán is lesznek olyan területek, ahol a korábban sötétségbe boruló utcákat hamarosan új, korszerű lámpatestek világítják majd be, így sokkal egységesebb lesz a közterületek megvilágítása, valamint a fényszennyezettség is csökken.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.