Gyönyörű tájakon – Betekintés a tájábrázolás történetébe

facebook megosztás

Gyönyörű tájakon címmel folytatódott a Művészetről mindenkinek előadás-sorozat a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A csütörtöki programon 15 alkotással ismerkedhettek meg az érdeklődők a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből.

A késő középkortól egészen a 20. század elejéig tartó időszakot ölelte fel az előadás, ahol abba nyerhettek betekintést az érdeklődők, ahogy a tájábrázolás önálló műfajjá vált. Mácsay Krisztina művészettörténész elmondta, a festményeket többnyire a legnagyobb alkotók munkái közül választotta ki, de néhány kevésbé ismert darab is volt köztük.

– Vannak olyanok is, amelyek nem láthatók az állandó kiállításban. Mindig igyekszem olyan kis érdekességeket is becsempészni ezekbe az előadásokba, amelyek nem annyira egyértelműek, nincsenek annyira szem előtt, tehát hogy valami kis kulisszatitkot is elárulhassak a látogatóknak – fogalmazott Mácsay Krisztina, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze. 

művészet

Az előadás során számos magyar és külföldi festő munkáit láthatták a résztvevők. A fő cél ezúttal nem a készítési technikák, hanem az ábrázolások bemutatása volt.

– A mai napra 15 festményt hoztam. A legkorábbi Fra Angelico festménye, a legkésőbbi pedig 1935-ből Aba-Novák Vilmosé. Köztük még találkozunk Pieter Bruegel festményeivel vagy a 19. század magyar művészei közül Markó Károlytól is hozok még festményt – tette hozzá Mácsay Krisztina.

A programsorozat jövő héten csütörtökön A végzett asszonyai című előadással zárul, akkor bibliai történetek ábrázolásával ismerkedhetnek meg a művészetek kedvelői.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.