Ámokfutás az M7-esen: semmire sem reagált a közveszélyes autós

facebook megosztás

Legalább 50, de valószínű, hogy ennél is több kilométert tett meg egy autós vasárnap Szlovénia felől Budapest felé haladva az autópályán a forgalommal szemben. Volt, aki az autóst volt, aki próbálta figyelmeztetni az autóst, de ő fütyült a jelzésekre. Egy nagykanizsai autós híradónknak azt mondta, hogy ő a 180-as kilométer közelében találkozott előzés közben az ámokfutóval, épp csak elkerülte az ütközést. 

autó

Az atv stábja egy felvételt is kapott az esetről Béres Gézának köszönhetően. A felvételen az látszik, ahogy egy másik autós próbálja figyelmeztetni, hogy forgalommal szemben halad. Az ön- és közveszélyes autós azonban semmire sem reagált. 

,,Egyből az villant be, hogy ha én megyek most 130-cal és velem 130-cal jön valaki szemben, akkor annak ott vége. És akkor elkezdtem dudálni neki, jelezni. Elé mentem, mögé mentem, dudáltam, integettem, mindent megtettem. Hívtuk a rendőrséget" – kommentálta az esetet Béres Géza. Egy nagykanizsai autós arról számolt be, hogy hirtelen, szinte a semmiből bukkant fel vele szemben a kocsi. Ő kérte, hogy ne legyen felismerhető. 

,,Egyszer csak szembe került velünk egy hasonló sebességgel közlekedő autó. Körülbelül kétszáz méter távolságra, és az azonnali döbbenet után átrántottam az autót a másik sávba, ellenkormányoztam, mindezt talán egy-két másodperc alatt tapasztaltuk és utána jött a jeges rémület, hogy mi is történt" – mesélt a történtekről. A rendőrségi bejelentések szerint az autós már a szlovén határtól haladhatott szembe a forgalommal és így hajtott végig a teljes zalai szakaszon. 

A járőrök azonnal elindultak, de végül az autóst az otthonában találták csak meg. Anti András, a Zala Vármegyei Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészetiosztályvezetője úgy fogalmazott Híradónknak: ,,A személygépkocsit, illetve annak a vezetőjét későbbiekben Nagykanizsán állampolgári segítséggel a nagykanizsai rendőrkapitányság járőrei feltalálták. "Mivel nagyon zavartan viselkedett, ezért őt a nagykanizsai kórházba szállították". 

Egy ügyvéd azt mondta, hogy ha valaki az autópályán a forgalommal szemben halad, szabálysértést követ el. ,,A bírság mértéke akár 200 ezer forint is lehet, és a törvény lehetőséget ad arra, hogy egy hónaptól, tizenkét hónapig a jogosítványát is bevonják az elkövetőnek" – fogalmazott Rinfel János ügyvéd. A videó a közösségi oldalra is felkerült, a több hozzászólásban a szemtanúk azt kifogásolták, hogy a szakembereket is annyira meglepte az eset, hogy láthatóan tehetetlenek voltak az ámokfutóval szemben.

Az ámokfutásról készült videó itt megtekinthető. 

Forrás és kép: atv.hu

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.