A tudatos táplálkozásról tart előadást Csicsor János

facebook megosztás

A tudatos táplálkozásról tart előadást Nagykanizsán Csicsor János. A zalai származású vegyészmérnök március 11-i programját a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület szervezi, a helyszín a városi könyvtár lesz.

Az esemény részleteiről pénteken tartott sajtótájékoztatót a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület. Több mint 10 éve került a szervezet látókörébe egy egészségmegőrző program, azóta is rendszeresen szerveznek véradásokat és ilyen jellegű eseményeket. Most egy fontos témával, a tudatos táplálkozással kapcsoltban hívtak egy szakértőt.

– 11 évvel ezelőtt volt a Nagykanizsai Civil Kerekasztal egyesületnek egy nyertes EU-s programja. Az volt a címe, hogy a „Legfőbb érték az ember”. Akkor 2 éven keresztül egészségmegőrzéshez kötődő tevékenységet, programokat szerveztünk. Azt követően pedig a fenntartási időszakon úgymond, nem zártuk le, hanem a mai napig, még 11 éve a nyertes pályázatot követően is fenntartjuk ez a programot Ennek az első és legfontosabb állomása, hogy Csicsor János tart előadást – fogalmazott Budavölgyi Kálmán, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület elnöke. 

Csicsor

A tudatos táplálkozás mellett Csicsor János kiemelte, az előadásában szó lesz arról, miként jutottunk el odáig, hogy az ételeink már nem biztos, hogy jót tesznek nekünk. A szakember kitér arra is, hogyan tudunk eligazodni a világban, milyen kiútak vannak, hogy megtaláljuk az egészséges táplálkozásnak az alapjait.

– Elsősorban azt szeretném feszegetni, hogy hogyan alakultak ki a problémák, mi az, ami problémát okoz és utána, hogy ne csak riogassuk az embereket, hanem arról is beszélünk, hogy hogyan lehet ezeket kivédeni. Hogyan lehet tudatosan megválogatni azt, hogy mit együnk, illetve ne adj Isten, otthon mi tudunk mit megcsinálni, mert nagyon sokat tudnánk tenni magunkért. Otthon a kiskertbe, a kenyérsütés, ehhez tudni kell, hogy mit és miért – mondta el Csicsor János, a Hymato Products Kft. ügyvezetője. 

A program pontos időpontja március 11-e, 17:00, a helyszíne pedig a városi könyvtár harmadik emelete.

B.V.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.