Új székhelyen a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa és Vidéke Egyesület

facebook megosztás

A könyvtárba tette át a székhelyét február 1-től a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa és Vidéke Egyesület – több más pont mellett, erről is szó volt a csoport éves közgyűlésén. A szervezet legfőbb feladatai közé a fogyatékkal élők érdekvédelme, valamint az ép társadalom érzékenyítése tartozik.

Általában májusra időzítjük a közgyűlést, most a költözés miatt hoztuk előbbre – kezdte Kardos Ferenc, az egyesület elnöke. A szervezet tagja a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének, de teljesen önállóan működik, Nagykanizsa mellett pedig Letenye és Zalakaros vonzáskörzete, tehát összesen 62 település tartozik hozzájuk, ennek megfelelően kisebb, helyi csoportjaik is működnek. A szervezet könyvtárba költözését a korábbi székhelyük egyre romló állapota indokolta és az önkormányzat segítségével valósult meg.

- Az történt ugyanis, hogy a Zrínyi utca 40/A-ban, ahol a kezdetektől székeltünk, és ahol kedvezménnyel használtuk bérleményként az épületet, az épület leromlott és a város már nem akar rá költeni igazából, nekünk is gond volt a fenntartása ilyen szempontból. Itt pedig nyílt lehetőség, mivel a Civil Fórumos iroda felszabadult, hiszen ők már nem bérelnek, és akkor így gondolta ki a vezetőség, hogy akkor ezt kérjük, hogy ahelyett ezt bérelnénk, és akkor 5 évre beköltöztünk most a könyvtárba. Remélem, hogy nem csak 5 évig leszünk itt – fogalmazott Kardos Ferenc, a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa és Vidéke Egyesület elnöke. 

meosz

Külön előny számukra a könyvtár teljes akadálymentessége, valamint a városközpontban való elhelyezkedése. Az egyesület feladata a mozgáskorlátozottak és családtagjaik segítése, ezt számos területen végzik: az egyik az akadálymentesítés, a szükséges eszközös beszerzése és használatukkal kapcsolatos tanácsadás, illetve az ágyhoz kötött tagoknak nyújtott otthoni szolgáltatások.

- Emellett eljárunk a mozgáskorlátozottak érdekében az összes önkormányzatnál, ami ezen a dél-zalai területen van, tehát a letenyei és a kanizsai járás területén az akadálymentesítési programokban. Kérünk akadálymentesítést vagy parkolókijelölést vagy véleményezünk például épületeket, ha felkérnek minket, tehát ilyen szempontból érdekvédelmi szervezet vagyunk teljesen. A harmadik lába ennek pedig a közösségi élet szervezése, hiszen a mozgáskorlátozottak nem tudnak mindig ugyanúgy közösséget szervezni – tette hozzá Kardos Ferenc. 

Ennek érdekében havonta tartanak olyan alkalmakat Nagykanizsán, ahol egészségügyi előadások, beszélgetések, képzések várják a tagokat. Emellett nagy rendezvényeik is vannak, ezek közül kiemelkedő a Fogyatékkal Élők Nyílt Napja, vagyis a FÉNY nap, ahol a mozgáskorlátozott alkotók munkáit láthatják az érdeklődők.

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.