Rózsás Jánosnak és Szolzsenyicinnek állított emléket a Szabadegyetem

facebook megosztás

A kanizsai Rózsás János és Alekszandr Szolzsenyicin került előtérbe a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem előadás-sorozatának pénteki programján. A Nem múló szent összhang című esemény a kommunista diktatúra üldözöttjeinek szemszögéből mutatta be a 20. század embertelenségét.

Leventeként került szovjet fogságba Rózsás János, ahonnan kilenc év után térhetett haza, majd később számos könyvet kiadott a gulagon tapasztalt szenvedéseiről. A kanizsai író a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem létrejöttében is fontos szerepet játszott, hiszen az ő lakásán jött létre a csoport 1989-ben. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az ő emberi nagysága példaként szolgálhat a jövő generációinak.

- János bácsiban a közvetlenség, az emberszeretet, tisztelet egy felső fokon működött. Úgy gondolom, hogy mindent az életben annak köszönheti, hogy túlélt, hogy mindig mindenkivel egy közvetlen kapcsolatot ápoló, szeretetre méltó ember volt – mondta el Wenczler Béla.

Szabadegyetem

Az eseményen részt vett Bogyay Elemér, ’56-os szabadságharcos, „Az igazat és csakis az igazat” című könyv szerzője 66 év után tért vissza Magyarországra. Bogyay Elemér Rózsás János sorstársának és barátjának, Alekszandr Szolzsenyicinnek volt Vermontban a szomszédja. Szerinte a Szovjetunióból száműzött író mindig is jó szívvel emlékezett Rózsásra és a magyarokra.

- Kérdeztem egy farmertől, hogy mi történt ott. Azt mondta, hogy megvette a nyaralót egy orosz író, de nem fogad senkit, nem jár ki és viszi neki, amit akar. Mondtam neki, hogy mondja meg, hogy a szomszédja egy magyar szabadságharcos. Két perc múlva csengett a telefon és így jött az ismeretség. Rózsás Jánosról csak a legfelsőbb fokon tudott beszélni - tudtuk meg Bogyay Elemértől, a Torontói Magyar Ház örökös tagjától. 

A szabadegyetem március 8-án folytatódik a könyvtárban, akkor Kustár Zsuzsa iparművész emlékére szerveznek előadást. A kommunista diktatúra áldozatait bemutató programmal bővebben foglalkozunk mai Napi Kanizsa című műsorunkban.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.