Problémás a parkolás a Berzsenyi lakótelepen – sokszor az ott élők szenvednek a terheléstől

facebook megosztás

Továbbra is borzolja a kedélyeket a parkolás kérdése a Berzsenyi utcában. A lakótelep közvetlenül a fizető parkolózóna határán fekszik, ennek eredményeképpen számos esetben az ott lakókat kiszorítják az idegen autók. A helyiek közül sokan úgy látják, inkább fizetnek, csak legyen hol parkolniuk.

A közterület-felügyelethez folyamatosan érkeznek panaszok a lakosság részéről parkolási problémák miatt. A legtöbb esetben tilosban vagy kapualj előtti megállás, behajtás ügyében érkeznek a megkeresések – említette elöljáróban Bakonyi Tamás. A közterület-felügyelet vezetője elmondta: a Berzsenyi-lakótelepről valóban sok panasz érkezik, sok esetben a nappali időszakban, amikor vélhetően idegen személyek használják a területet – így elfoglalva azt az ott lakók elől.

- Ebben az esetben voltunk már több alkalommal is kint, a reggeli órákban figyelték a felügyelők, illetve megállították a bejövő autókat, és érdeklődtek, hogy a célforgalomnak megfelelően mennek-e a Berzsenyi utcába vagy éppen csak eltévedtek idézőjelben. Akik nem oda mentek, természetesen megfordultak és elmentek. A tapasztalatunk egyébként az volt, hogy napközben ez a pár autó, ha beáll a Berzsenyi utcai üres parkolóhelyekre, igazából nem zavarná a parkolási lehetőségeket. Ami problémás, a hat óra utáni időszak, amikor mindenki hazaér, mert akkor tényleg kritikus a parkolási lehetőség – tette hozzá Bakonyi Tamás. 

autó

Információink szerint a Berzsenyi-lakótelepen élők egy része azt szorgalmazza, hogy a területet vonják be a fizetős zónába, hiszen a biztos parkolási lehetőségért vállalnák az évi pár ezer forintos bérlet kiváltását. Sok más téma mellett, erről is beszámolt a ma este adásba kerülő Kibeszélő Extra című magazinunkban Szabó István, a Via Kanizsa Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A szakember szerint nincs egyértelmű véleménye a lakóknak.

- Egy nagyon komoly forgalomszámlálási procedúrának kell megelőzni manapság, ha nagy arányban bővítenénk a fizetőparkolók számát. A Berzsenyi utca, -lakótelep esetében komoly közvélemény-kutatást kell lefolytatnunk nekünk és az önkormányzatnak egyaránt, hogy a lakók mennyire igénylik ezt. Mert én úgy tudom, legalább annyi ellenzője van a fizető parkolóba bevonásnak a Berzsenyi-lakótelep esetében, mint amennyi támogatója van – mondta el Szabó István, a Via Kanizsa Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. 

Szabó István a beszélgetés során kitért arra is, egy-egy automata telepítési költsége 2,5-3 millió forintba kerül, ráadásul a jelenlegi automaták is megértek a cserére, így mindenképpen jelentős forrást igényel a fejlesztés vagy akár csak a bővítés. A Kibeszélőben még számos, a Via Kanizsát érintő téma előtérbe kerül, így ma este a Hírblokk után szó lesz még a fakivágásokról, az útfelújításokról és a játszóterekről.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.