Némi odafigyeléssel hatékonyan tudunk megtakarítani a téli időszakban

facebook megosztás

A téli időszakban is megvan az emberek lehetősége arra, hogy csökkentsék a közműdíjaikat. Musits Róbert az IMRO-DDKK Kft. ügyvezetője Híradónknak elmondta, a teljes körű megoldások nem mindenkinek jelenthetnek opciót, azonban apróbb praktikákkal is lehet spórolni.

Idén az elmúlt évekhez képest melegebb a tél, de így is többször mérhettünk már mínuszokat. Ilyenkor az emberek rákényszerülnek arra, hogy fűtsenek és a jelenlegi energiaárak miatt átlagban magasabb összegeket fizessenek be, mint az év más szakaszában. Musits Róbert kiemelte, a magyar lakosság jelentős százaléka olyan helyen él, ahol a nem megfelelő energetikai kompetenciák miatt a teljes spórolás nem valósulhat meg, ahhoz ugyanis nagyobb beruházások – például a nyílászárók, hőszigetelők cseréje – kell. A szakember úgy fogalmazott, első körben a szokásokon kell változtatni annak, aki spórolni szeretne.

- Számításokkal kimutatható, hogy ha csak 1 Celsius-fokkal alacsonyabbra fűtjük fel a lakásunk hőmérsékletét, mint eddig, azzal már egy 5-7 százalékos energiamegtakarítást lehet elérni. A másik ilyen lehetőség általánosságban elmondható, hogy csak azokat a helyiségeket fűtjük fel a konfortérzetünknek megfelelő hőmérsékletre, amelyben tartózkodunk – fogalmazott Musits Róbert, az IMRO-DDKK Kft. ügyvezetője. 

spórolás

Musits Róbert szerint a spórolást nemcsak a környezet és az anyagi helyzet, hanem az emberek személyisége is befolyásolja, hiszen van aki 14 fokban sem fázik, másnak pedig a 24 fok is hideg. Riportunkban igyekeztünk a kanizsaiakat is kérdezni a spórolási szokásaikról. Akik a kamerába vagy kamerán kívül elmondták a véleményüket, leginkább a fűtésen igyekeznek megtakarítani, de akadnak, akik környezetbarát megoldásokat is előnyben részesítenek.

- Én ilyen sokáig fent lévő vagyok, sokáig olvasok. Az olvasólámpám az takarékos típus és az égők is a lakásban is – tudtuk meg Frazon Ivánnétól. 

Musits Róbert hangsúlyozta, a spórolás más egyszerűségeken is múlhat, például azok is jóval többet fizethetnek, akik a fűtés ellenére hosszabb ideig nyitva hagyják az ablakokat.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.