Hagyományos rajzpályázatának legjobbjait díjazta a Bolyai-iskola

facebook megosztás

Ismét kisgyermekek rajzai díszítik a Bolyai-tagintézmény galériáját. Az iskolában hosszú évek óta hagyomány, hogy rajzpályázatot hirdetnek a nagycsoportosoknak, ami egyben a suliváró program egyik állomása.

A városi és városkörnyéki óvodák számára lett meghirdetve a „Színes ceruzák” rajzpályázat. Mint azt Cserti-Czuppon Anita elmondta, ez az akció olyan régi hagyománnyal bír, hogy minden esztendőben várják a kisgyermekeket nevelő intézmények, hiszen itt a gyerekek megmutathatják, mekkora fantáziával rendelkeznek.

- Az idei tanévben 65 pályaművet kaptunk, 10 óvodából, és 18 pályamű kerül díjazásra a nap délutánján – mondta el Cserti-Czuppon Anita, a Bolyai-iskola tagintézmény-vezetője.

rajz

Ebben az időszakban az általános iskolák sorra rendezik suliváró programjaikat, amikor a szülők és a leendő iskolások is betekinthetnek az adott intézményben folyó munkába.

- A Bolyai-tagintézményben elsősorban a természettudományos tantárgyakra fordítunk nagy hangsúlyt. Így a matematika-, a digitáliskultúra-oktatásra, az idegennyelv-oktatásra és egyéb természettudományos tantárgyakra – természetismeret, fizika, földrajz a felső tagozatban – tudtuk meg Cserti-Czuppon Anitától. 

A következő hetekben, hónapokban még számos programmal várja az iskolaválasztás előtt állókat a Bolyai-tagintézmény.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.