Fiatalok a patikákban – Kanizsán jól áll a gyógyszerész-utánpótlás

facebook megosztás

Az utóbbi időben nem túl sok olyan hírt lehetett olvasni, ami pozitív színben említi a Kanizsa, a fiatalság és a foglalkoztatottság hármasát. Erre ad azonban némi cáfolatot a helyi patikák működése. E sorok szerzője az elmúlt másfél évben a korábbiaknak a nagyon sokszorosát tölti gyógyszertárakban, ahol meglepődve fogadta a patikák szakembereinek vélt átlagéletkorát. 

patika

Azon állításunkat, miszerint Kanizsa jól áll a gyógyszertárakban dolgozó fiatalokat tekintve, Lukács Mária, a Zala Vármegyei Gyógyszerészeti Kamara elnöke is megerősítette. – Nagykanizsán 13 gyógyszertár van, ezt törvény szabályozza. Fiatalok valóban szép számban vannak, talán csak egy olyan patika akad, ahol ne dolgozna legalább egy 20-30 közötti gyógyszerész, de szakasszisztensek és az asszisztensek között is jócskán találunk 40 év alattiakat. Jól megfizetik a kollégákat és le kell szögeznem, hogy ez egy nagyon fehér terület – fogalmazott az elnök.

2022-ben végzett Gulyás Lilla és Dominkó Bernadett is. Előbbi hölgy a Semmelweisen, míg Bernadett Pécsen, nem mellesleg mindkét lány BLG-s volt. Lilla, ahogy azt elmesélte, már 10-11 éves korában eldöntötte, hogy a gyógyszerészi hivatást választja. – Papám volt gyógyszerész, 1992-ben ő alapította a Belvárosi Gyógyszertárat, ahol én most is dolgozom. Anyukám pedig gyógyszertári szakasszisztens. Az itteni légkör már gyerekként megtetszett és a biológia, kémia már általánosban is nagyon jól ment. Én azt nem jelenteném ki, hogy nagyon népszerű a pályánk, de az igaz, hogy sokan látnak benne fantáziát. Annak viszont valóban örülök, hogy a szakasszisztensek között sok a fiatal Kanizsán. Ami engem illet, ha igaz az a közismert mondás, hogy ha a munkád a hobbid, akkor sosem kell dolgoznod, akkor én még egy percet sem dolgoztam. Ez egy szép hivatás, nagyon hálásak tudnak lenni a betegek. Egy köszönöm is nagyon jó visszajelzés, de én kaptam már csokit, virágot és karácsonyi csomagot is. Számomra ez egy örök szerelem – vélekedett a Belvárosi Patika gyógyszerésze.

patika

Bernadett is végig szerette a biológiát, kémiát, több versenyen is volt ezekből a tantárgyakból. A szülei először az orvosi pályát ajánlották számára, de mint elmondta, tudta magáról, hogy nem bírta volna se a vért, se a tűt, így jött a gyógyszerészet. A döntést azóta sem bánta meg. – Én nagyon szeretek segíteni az embereken és ez itt adva van. Benne vagyok a gyógyításban, s így abban, hogy az emberek élete jobbá váljon. És ők nagyon hálásak tudnak lenni. Fontos tulajdonság a türelem, pláne most, hogy több hiánycikk van, így a betegek is sokszor türelmetlenek. Az empátia is szükséges és az, hogy aki erre a pályára vágyik, az érezzen indíttatást mások segítségére – említette Bernadett, akivel a palini patikában találkozhatnak a betegek.

A pozitív kanizsai jelenség kapcsán azonban Lukács Mária azt is elmondta, hogy az utánpótlás ugyan jól áll, de a gyógyszertárak átörökítése már kevésbé, hiszen ezek az intézmények magántulajdonok és a fiataloknak zömében nincs kellő anyagi háttere az átvételhez.

MIKÓ-BARÁTH György

fotó: Mikó-Baráth György

 

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. február 21-ei számában)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.