Emberöléssel és másfél milliárd forintos ingatlancsalással vádolnak egy bűnözői csoportot

facebook megosztás

Emberöléssel és ingatlancsalással vádolnak egy 21 gyanúsítottból álló elkövetői csoportot. Az egyik közreműködőt bűntársai meggyilkolták, ezen kívül másfél milliárd forint értékben követtek el a csoport tagjai ingatlancsalást - a nyomozás jelenlegi állásáról a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon tartottak sajtótájékoztatón.

Suszter Tamás, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta, hogy két éve tart a nyomozás, a csoport tagjai ellen, akik hamis szerződésekkel szereztek meg 17 ingatlant, amelyeket időközben továbbértékesítettek.

Mint mondta, az ügynek idáig 21 gyanúsítottja van, közülük hét szervező, nyolc segítő és hat stróman.

A gyanúsítottak 13 sértett ellen követtek el bűncselekményt, mely során összesen másfél milliárd forint értékben csaltak ki hamis adásvételi szerződésekkel 17 ingatlant.

Hiripi Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály megbízott főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint a csoportban elszámolási vita támadt, mivel az egyik gyanúsított, egy 69 éves nő - aki strómanként vett részt az ügyben -, keveselte a neki járó pénzt. A 48 éves D. Szilvia és a 34 éves S. Zoltán egykori élettársak ezért megfojtották a nőt, majd egy Cegléd közeli tanya kútjába rejtették.

Szabó Gyula rendőr alezredes, a Veszprém VMRFK Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztályának osztályvezetője felidézte, hogy 2022 tavasza óta nyomoznak az ügyben.

Mint mondta, a gyanúsítottak az ország különböző tájain, elsősorban Budapesten és a Balaton környékén kerestek fel lakatlan ingatlanokat. A vizsgálat további gyanúsítottak kihallgatásával folytatódik- tette hozzá.

MTI 

(Borítókép: life.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.