Ásó, kapa, gereblye 108. - Az ideális állapot szükséges, nem az időpont

facebook megosztás

Amikor a barackfa virága belehullik a borospoharamba, akkor kezdjük a metszést. Ez a régi szentencia már nem érvényes a Kanizsa környéki dűlőkön a metszés kezdetére vonatkozóan. Hogy mégis mikor, mit és hogyan? A környék egyik legnagyobb borász szaktekintélye, Förhénci Horváth Gyula válaszolt az olvasóink által hozzánk érkezett kérdésekre.

metszés

Azok az ideális állapotok, amelyek az én fiatalkoromban előálltak, 30-40 évvel ezelőtt – hogy tartós, nagy hóborítású telek voltak, ezek illúziók. Én egyáltalán nem panaszkodom, az idei egy egészen ideális tél volt számomra. A február ugyan kicsit melegebb az átlagosnál, de volt januárban szerencsére olyan komolyabb éjszakai fagy, - ráadásul nem egy-két napig, hanem egy-két hétig - ami segített bizonyos rovarkártevők és a rágcsálók gyérítésében. Most még nyugvó állapotban vannak az ültetvények, ez a szőlőre teljesen igaz. De bizonyos gyümölcsfák már megmozdultak, hiszen a nedvkeringés Fábián és Sebestyén napján elindul – ez január 20-a táján van – mondta el elöljáróban Förhénci Horváth Gyula borász, az egykori Nagykanizsai Hegyközség elnöke. Ettől függetlenül úgy látom egy-két dísznövénynél, valamint néhány gyümölcsfánál, mint például a mandulánál, a kajszinál rügyduzzadás van, de a többi gyümölcsnél a rügy pikkelylemezei teljesen zártak. Én tudom, hogy ez a napsütés kihozza az embereket az ültetvényekre és már nem bírnak magukkal, mert mindenáron valamit tenni kell. De hangsúlyozom, akinek csak hobbiültetvénye van, várja meg az ideális időpontot a metszéssel, hiszen az optimális időszak minden gyümölcsfajtánál és minden szőlőfajtánál más – intett a szakember.

Lehet ilyenkor is találni tennivalót takarításokat, a támberendezések javítását, a kordon szőlőkről lebontani a kötéseket, majd a vezér drótokat meghúzni – mindig van munka. De attól nagyon óvnék, hogy idő előtt végezzük el a dolgokat. Egy későbbi metszéssel – hangsúlyozom, a hobbibirtokokról van szó - olyan fagykárt úszhatunk meg, ami az eredményességünket befolyásolja. Még hozzátenném, nem mindegy, hogy egy virágzó növényt milyen fenológiai állapotában éri a fagy. Amikor még akár visszazáródás van, egy éjszakai hűvös miatt, vagy még nincsenek kinyílva a bibék, nincsenek szabadon, az is egy minimális védelmet jelent. Tehát nem szabad siettetni semmit – hangsúlyozta Förhénci Horváth Gyula.

Beszélgetésünk során többször elhangzott: „ideális időpont”. Adja magát a kérdés, mikor is van az ideális állapot vagy időpont? – Ma már nem lehet dátumra metszeni. Ráadásul újabban nagyon sokszor felrobban az idő és minden egyszerre kívánná a munkát. A másik, hogy nappal nagyon meleg van, éjszakára még visszazár valamennyire az idő – bár most már nem sokat javít a nedvkeringésen. Így azt tudom mondani: kajszibarackot fehér bimbós állapot előtt nem metszünk. Őszibarackot piros bimbós állapot előtt nem metszünk. Különféle koronaalakítások csonthéjasoknál megtörténhetnek, - fiatal ültetvénynél is. Ami viszont nagyon fontos: nappal nagyon meleg van és a károsítók már mozognak. Ne hagyják lezáratlanul ezeket a sebeket, hiszen sokszor komolyabb méretű sebeket kell eltávolítani. Ezek nyílt sebek. És akár gombás fertőzés, de rovarok által okozott fertőzés is elindulhat. Tehát ezeket mindenképpen le kell zárni, különféle lemosó permetezésekkel, vagy ha nagyobb a felület, akár sebkezelő anyagokkal is – intett a Förhéncen gazdálkodó szakember.

VINCZE Adél

fotó: Novák Viktor

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. február 21-ei számában)

Az ideális állapot szükséges, nem az időpont

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.