A kanizsai kampusz is fontos szerepet játszik a Pannon Egyetem jövőjében

facebook megosztás

Idén ünnepeli alapításának 75. évfordulóját a Pannon Egyetem, amelynek kanizsai kampusza csaknem negyedszázada működik. Birkner Zoltán, az intézmény alapítványának elnöke Híradónknak elmondta, a felsőoktatási intézményeknek – így a helyi központnak is – minden eddiginél komolyabb versenyt kell vívniuk a leendő hallgatókért.

1949-ben Veszprémben hozták létre a Budapesti Műszaki Egyetem Nehézvegyipari Karát, majd egy évvel később vált önálló intézményé a kampusz. Ma már a Pannon Egyetem tagintézményeiben mintegy 90 szakon tanulhatnak a hallgatók. A nagykanizsai egyetem 2000-ben jött létre. Birkner Zoltán, a helyi kampusz korábbi igazgatója és a Pannon Egyetemért Alapítvány elnöke szerint a kanizsai intézmény és a PE megalapítása között számos hasonlóság van, mivel az alapítók mindkét esetben igyekeztek vidéken hiányszakokat elindítani. A szakember szerint a 21. században kiemelten fontos, hogy a kisebb egyetemek és főiskolák specializálódjanak egy területre és ez a jelenség Nagykanizsán is megfigyelhető a körforgásos gazdaság egyetemi központ elindulásával.

– A Pannon Egyetem az a fenntarthatóság egyeteme, a nagykanizsai kampusz ezen belül pedig a körforgás egyeteme. Először keveseket magas színvonalon, nagyon sokat jó színvonalon, bizonyos szakokon pedig nemzetközileg is kiemelkedő színvonalon oktatnak. Nagyjából ez az egész mozgása az egész magyar felsőoktatásnak és ez a mozgása a Pannon Egyetemnek is – nyilatkozta Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány elnöke.

Birkner Zoltán szerint az egyetemi oktatás mára teljesen nemzetközivé vált, így a piacon a magyar egyetemeknek a külföldiekkel kell versenyezniük a legjobb magyar hallgatókért. Az alapítványi elnök elmondta, a jövő másik nagy kérdése a digitalizációhoz való viszonyulása az egyetemeknek.

A Pannon Egyetemnek a kutatási területe és a szakjainak egy része az digitális témákkal foglalkozik. Például az adatok feldolgozása. Most indul egy új szakunk, ami Magyarországon két helyen van összesen, amikor az üzleti adatok feldolgozásával kapcsolatos szakot indítunk. Ezek olyan speciális, új dolgok, ha belegondolunk, mert az adat és a mesterséges intelligencia két nagy ügy, ami a következő 20-30 évet körbeöleli. Ebből mind a kettőhöz ért a Pannon Egyetem –  tette hozzá Birkner Zoltán.

A Pannon Egyetem Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban a jelenlegi tanévben csaknem 150-en tanulnak felsőfokon, a külföldi hallgatók száma pedig évről évre növekszik.   

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.