A francia impresszionizmus került a fókuszba a Művészetről mindenkinek előadás-sorozat folytatásában

facebook megosztás

A francia impresszionizmus legnagyobb hatású alakjait mutatták be a Művészetről mindenkinek előadás-sorozat csütörtöki programján. Sepsey Zsófia művészettörténész Monet, Pissarro és Renoir munkásságába vezette be az érdeklődőket a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.

Több mint egy hónapja tartották meg a Művészetről mindenkinek előadás-sorozat első programját, azóta a magyar művészettörténet számos kiemelkedő alkotójának munkásságát megismerhették az érdeklődők. A csütörtöki alkalmon Sepsey Zsófia a francia impresszionizmust, valamint a stílus legnagyobbjainak életútját ismertette a résztvevőkkel.

– Először is az, hogy hogyan alakul ki maga az impresszionizmus. Miért olyan különleges az, hogy az emberek kimennek a természetbe és ott festenek, nem pedig a műtermükben. Aztán hogyan változik mindez Párizsban a 19. században, és hogy milyen csúcsművek születnek ebben az időszakban, mik azok, amik pedig nálunk láthatóak a Nemzeti Galériában a gyűjteményünkben – mondta el Sepsey Zsófia, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze. 

impresszionizmus

A program azon része, amely a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét mutatja be, csütörtökön lezárult, de a Szépművészeti Múzeum munkatársai még négy héten keresztül várják különféle témákkal a művészetek kedvelőit.

– A folytatásban nemzetközi művészet lesz. Lesz a Szépművészeti Múzeum épületének az építéstörténete, végzet asszonyai a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből és hasonló témákkal ismerkedhetnek majd meg az érdeklődők – fogalmazott a művészettörténész. 

Sepsey Zsófia hozzátette, a nagy érdeklődés miatt várható, hogy a későbbiekben más művészettörténeti témák bemutatásával is visszatér majd Kanizsára.

T.CS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.