Köszönet Nektek, Önöknek!

facebook megosztás

Az értelmező kéziszótár szerint a civilek, a civil személyek a társadalom önszerveződő, önkéntes, a közjó érdekében tevékenykedő emberek összessége. Városunkban van egy olyan közösség, amely nem csupán összefogja őket, de igyekszik támogatást is nyerni. Ez a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület. Elismerést és köszönetet is mond a szervezet minden évben – azoknak, akik valóban tesznek a közjóért, saját lehetőségeiken belül.

Idén immár 17. alkalommal rendezte meg az egyesület a Köszönet Napját, ami egyúttal egy társadalmi civil felelősségvállalási konferencia. Sokan évről évre összegyűlnek demonstrálva azt, hogy igenis kiveszik részüket a civil élet adta lehetőségekből és a társadalmi szerepvállalásból. Idén hat díjat adtak át a szféra legjobbjainak.

Az idei ünnepség nagy nyitányaként derült fény arra, hogy a magyar kultúra lovagja címet veheti át januárban a központi, budapesti ünnepségen (a helyi felterjesztőknek köszönhetően) Tiborcz Iván, jazz-zenész. - Döbbenet... ez teljesen váratlanul ért. Tavaly kaptam egy civil díjat, most annyit mondtak, jöjjek el. Nagyon meghatódtam, egyszerűen nem tudok mit mondani, köszönöm a szervezetnek - mondta Tiborcz Iván, aki számos zenei kitüntetés tulajdonosa, de ez alkalommal valóban nem tudta szavakba önteni mindazt, amit érzett. A civil díjazottak viszont egy-egy mondat erejéig szinte kivétel nélkül megszólaltak.

A civilek szponzora díjat az 1991-ben alapított Fa-Feri Kft. érdemelte ki. A cég szakmai tevékenysége hazai és nemzetközi sikereket hozott, - a vállalkozás mindemellett évek óta támogatja a rászorulókat, a nemzetiségeket, az oktatást, a kultúrát.

A civilek mecénása kitüntető címet a Jótékonysági Licit Nagykanizsa online közösség kapta. Hatalmas eredményeket érnek el az online térben, követőik és támogatóik száma több ezerre tehető. Az elesetteket, a rászorulókat támogatják sajátos módon. Stimecz Fridolin a díj kapcsán a következő gondolatot juttatta el szerkesztőségünkhöz: Az online térben létező, magánszemélyek által működtett csoportunk minden visszajelzésnek nagyon örül. A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület által megítélt díjat egyértelműen pozitív visszajelzésként éljük meg, hogy bár sokszor rögös az út, amin járunk, de talán jó irányba haladunk.

Az év civil önkéntese címmel 2023-ban Benedek Tamás büszkélkedhet. Madármentő tevékenysége sokak által nem ismert, ám egy elhivatott, valóban önkéntes munka áll mögötte már évtizedek óta. - Ez nekem egy nagyon nagy fokú elismerés. Minden élőlény mentése szívügyem, s nagyon köszönöm az elismerést, mert eddig semmi hasonlót nem kaptam, nem mintha ezért csinálnám. Ez a díj egy hatalmas lökést és energiát ad. A mindennapos küzdelmeken átsegít, mert ez nem egyszerű feladat.

Folytathatnánk Benedek Tamással a beszélgetést (talán egy következő cikkben), de ismerjük meg az év fiatalját. Körhöcz Milán a Batthyány Lajos Gimnázium 9.D osztályának diákja. Több zenekar tagja, segíti, támogatja társait. - Amikor az ember bármit tesz, akár a városa, akár az iskolája felé, nem vár ezért kitüntetést. Mert ezek jönnek belülről. Én nem is tudtam ennek a díjnak a létezéséről. Részt veszek iskolai rendezvényeken trombitával, az Orff együttessel. Az év civil fiatalja díjat szerintem nem csupán a 2023-as év kapcsán kaptam, talán az elmúlt évek munkájáért.

Az év civil személyisége elismerést Körtvélyessy Attila nyugállományú rendőralezredes vehette át. A civil szektorban jelenleg hatalmas háttérrel dolgozik, a Nagykanizsai Honvéd Egyesület vezetőjeként a város legnagyobb létszámú civil szervezetét irányítja. A kitüntetést elérzékenyülten vette át, és elsősorban családjának ajánlotta. - Több, mint 140 fővel működünk, ebből 30-an végeznek önkéntes munkát. De nem tudnám mindezt elvégezni a családom, a gyermekeim és feleségem nélkül - fogalmazott a nyugállományú alezredes a díjkiosztó ünnepségen.

Az év civil közössége díj idei kitüntetettje a Kanizsai Fiatalok Közössége. Őket talán nem is kell bemutatni. Ott vannak, ahol segíteni kell, ott vannak, ahol a fiatalokat támogatni kell, soha el nem múló energiával. Szollár-Nikolics Zsanna a következőket mondta: - Nagyon büszkék vagyunk. Az a munka, amit mi a mindennapokban véghez viszünk, már nem is vesszük észre, de az emberektől most ez egy visszacsatolás. Nem csak mi vagyunk büszkék és boldogok, de mind a 200 gyerek. Ez az ő díjuk.

 

VINCZE Adél

fotó: NCK

 

(Megjelent a Kanizsa Újság 2023. december 20-ai számában)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.