Kár érte, lehetett volna pont benne

facebook megosztás

Az őszi szezonját zárta december első hétvégéjén az FC Nagykanizsa női NB II-es labdarúgó együttese, ellenfele az első helyért a PMFC-vel versengő Pápai ELC volt.

FC Nagykanizsa (8.) - Pápai ELC (2.) 0-1 (0-1)

NB II Nyugati csoport női labdarúgó-mérkőzés, 13. forduló. Nagykanizsa, 30 néző. Vezette: Tóth K. (Báder, Kiss B.). G.: Buzdor (37.).

FCN: Szabó Zs. - Balassa D., Kaszás, Molnár II R., Domján-Köröcz, Farkas Cs., Gergelics, Sóstai, Szollár, Németh P., Nagy-Fáró. Edző: Benedek József.

Már az esztendő utolsó hónapját írjuk, s ehhez igazodott az időjárás is szélsőségeivel, hiszen a széllökéseket ónos eső kísérte (képünkön érzékeltetve a körülményeket), így már az sem volt elhanyagolható tény, hogy a kanizsai műfüvesen a női csapatok egyáltalán folyamatos játékra törekedhettek. A Pápa a helyzetéből adódóan elizgulta a mérkőzést, a Kanizsa pedig ezt kihasználva igyekezett kijönni a szorításból. A védekezés és a középpálya is tette dolgát, fejben is igyekeztek a maximumot hozni a vendéglátók, ami a kellő koncentrációt illeti. A Pápa egyetlen megingást azonban kihasznált az első félidőben, s ez el is döntötte végül a mérkőzés kimenetelét a javukra.

- Nyolcadik helyen zártuk a félszezont, s a második felvonást úgy játszhatjuk, hogy az úgymond gyengébb csapatok majd hozzánk látogatnak – tekintett előre Benedek József, a kanizsaiak trénere. - Az idei utolsó bajnokinkon jól helytálltak a lányok, mondjuk úgy, jól találták el a találkozóra hangolást és beleálltak a találkozóba.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.