Fokozottan figyelni kell a megváltozott közlekedési viszonyok miatt

facebook megosztás

A gyalogosoknak, a kerékpárosoknak és az autóvezetőknek ugyanúgy alkalmazkodniuk kell az útviszonyukhoz és tartani a látni és látszani elvet – hangsúlyozták az általunk megkérdezett közlekedési szakemberek. A téli időjárással, valamint a korai sötétedéssel alaposan megváltoztak a közlekedési körülmények a közutakon. Pénteken viharos széllel is számolnia kell a sofőröknek és az utazóknak.

A napi középhőmérséklet 7 fok alá csökkenése után érdemes téli gumival ellátni a járműveket – hangsúlyozta Arany István. A szakoktató elmondta, a közvélekedéssel ellentétben ezek az abroncsok nemcsak a havas úton hasznosak, hanem a mintázat miatt a csapadékos, ónosesős körülményekhez is jobban alkalmazkodnak. A speciális gumiknak köszönhetően a féktáv a felére csökken ilyen körülmények között.

- Esőben nem annyira növekszik a féktávolság, mint ónos esőben vagy amikor lefagy az út vagy éppen havazás esetén, de itt is jóval nagyobb. A mintázat kialakításától függ legfőképpen, hogy mekkora lesz a fékút – tudtuk meg Arany Istvántól, a Start Oktatási Kft. szakoktatójától. 

A tél beköszöntével rövidülnek a nappalok, és így a látni és látszani elv is egyre fontosabbá válik Lovkó Balázs szerint. A karácsonyi időszakban a korai sötétedés ellenére is többen ülnek a volánhoz az átlagosnál, és a rosszul megválasztott tempó akár ráfutásos balesetet is eredményezhet.

autó

- Bárhol előfordulhat, ahol feltorlódik kicsit a forgalom. Ez lehet egy kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt. Lehet egy kereszteződésnél, amelyet jelzőlámpa irányít vagy elsőbbségi szabályozása van. Így nem emelnék ki semmit, a számuk nem sokkal magasabb, mint tavaly. Nyilvánvalóan a személyisérüléses-balesetek tekintetében vizsgáljuk ezeket főként, talán minimális eltérés volt tapasztalható. De ahogyan mondtam is, azzal elkerülhetőek ezek a balesetek, ha kicsit előrelátóak vagyunk. Picit defenzívebb tempóra váltunk és nyugodtan közlekedünk - mondta el Lovkó Balázs, a Nagykanizsai Rendőr-kapitányság balesetmegelőzési főelőadója. 

Lovkó Balázs hozzátette, az okoszebrák kialakítása egy jó kezdeményezés a balesetek visszaszorítására, ám a kölcsönös körültekintés ezeken a szakaszokon is kiemelten fontos. A témával bővebben foglalkozunk Közérdekes című magazinműsorunk januári adásában.

 

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.