Írói debütálás

facebook megosztás

Megjelent a nagykanizsai Bánovics Attila első regénye. A korábbi újságíró „Az espani bankrabló” című kötetében egy fiktív bankrablás és annak résztvevői történetét meséli el. 

Több éven keresztül dolgozott rádió és televízióriporterként Bánovics Attila. Miután elhagyta ezt a pályát, hiányozni kezdett számára az írás. Korábban publikált már verseket, azonban regényíróként most debütált. Az espani bankrabló története több évtizedet ölel fel, fontos szereplői pedig olyan magyarok, akik a szocializmus idején emigráltak és bűnözővé váltak a korabeli New Yorkban. 

- Bankrabló lesz belőlük, a ’70-es években végrehajtanak egy bankrablást egy amerikai társuk segítségével. Minden nagyon jól sikerül, addig, amíg ki nem lépnek a bankból. Rengeteg pénzt visznek el, viszont az amerikait pár percen belül elkapják a rendőrök. A másikuk másnap feladja magát a rendőrségen, a harmadik bankrabló viszont eltűnik, ahogy a pénz is és soha többé nem találják meg. Viszont 20 évvel később Dél-Franciaországban, tehát 6000 kilométerrel odébb egy golfpályán találnak egy ismeretlen hullát. A rendőrség elkezd nyomozni és kiderül, hogy az egyik gyanúsított részt vett ebben a bizonyos bankrablásban 20 évvel korábban – mondta Bánovics Attila, író. 

Az 1970-es évek Amerikájában jelentősnek számított a magyar alvilág, a regény azonban százszázalékig kitalált történet. A szerző önállóan sajátította el a prózaírás fortélyait, de igyekezett tanulni is néhány írói példaképétől.  

- Próbáltam tanulni. Teljesen más kategória, de Kertész Imre nekem nagy kedvencem, ő persze szépíró. Ha egy másik oldalát nézzük, akkor Ken Follett, aki nem feltétlenül krimiíró, viszont, ha valaki szereti őt, akkor az én regényemet is imádni fogja, mert szerintem olvasmányos, csavaros és jó karakterekkel megírt történet - fogalmazott Bánovics Attila. 

Bánovics Attila stábunknak elmondta, korábban eldöntötte, hogy csak akkor ír még egy könyvet, ha az első regényét kiadják és így már gondolkozik a következő történetén.  

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.