A nyelvek európai napja

facebook megosztás

2001-ben rendezték meg először a Nyelvek Európai Napját az Európai Unió tagországaiban, és az elmúlt években a magyar iskolák is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A jeles esemény részeként a thúrys diákok a tanórákon különböző dialektusokról tanultak, a nyelvi órákon pedig ismeretterjesztő feladatokat végeztek el.

- Az első óra angol óra, mi ott kaptunk tételeket házi feladatként, amiket meg kellett tanulni és ma kellett felelni belőlük. Egy 5-10 percet kellett beszélni valamilyen témáról – mondta Pleyer Shimshon.

Az Idegen nyelvi Versmondó Fesztivált harmadszor rendezték meg az intézményben. A diákok ma különböző lírai művek mellett, énekeket, mondókákat és regényrészleteket is elmondtak társaiknak. A hagyományosnak mondható angol és német nyelv mellett, ezúttal más nációk beszédmódjai is helyet kaptak a programban.

- Olaszul fognak még szavalni. Illetve Erasmus mobilitáson vannak kint tanulóink Prágában és ők is készítettek videókat, az egyik tanulónk cseh nyelven fog verset mondani, illetve egy cseh tanulólány is verset küldött nekünk videón – mondta Vlaszák Andrea munkaközösség-vezető.

Idén több tucat tanuló szavalt el valamilyen művet a publikumnak, többségük egyetért abban, hogy a 21. században az idegen nyelvek ismerete kiemelten fontos tényező lett.

- Szerintem az idegen nyelvek tudása nagyon fontos a mai világban. Én angol nyelvet tanulok és ezzel el tudok helyezkedni bárhol a világban, mivel sokan beszélik ezt a nyelvet – emelte ki Csécs Flóra Kamilla tanuló.

A versmondó fesztivál résztvevőit nem díjazzák, így a diákok önszorgalomból tanultak verseket egy adott nyelven.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.