Várhatóan szeptember közepén végeznek a gázvezeték rekonstrukcióval Nagykanizsa belvárosában
Az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. folyamatosan karbantartja és korszerűsíti gázvezetékhálózatát, ezért Nagykanizsa belvárosában folytatja a tavaly elkezdett rekonstrukciós munkálatokat 2023. augusztus 1-től. Ennek keretében kezdték meg a gázvezeték cseréjét az Ady Endre és Zárda utcában, valamint a Szent Imre utca elején, egy közel 400 méteres szakaszon. A gázhálózat megújítása várhatóan szeptember közepéig tartanak majd.
A munkavégzés időtartama alatt a földgázszolgáltatás és a közlekedés egyaránt biztosított lesz az Ady utcában, míg a Szent Imre utcában időszakosan teljes lezárásra lehet majd számítani.
A Szent Imre utca a munkavégzés ideje alatt az eddigiektől eltérően a Csengery utca irányából lesz megközelíthető és zsákutcaként működik
A földgázszolgáltatás mindössze az átkötés idejére szünetel majd az érintett ingatlanok esetében – ennek időpontjáról az E.ON előzetesen, szórólapon tájékoztatja az ügyfeleket. Az Ady Endre és a Szent Imre utcákban lakók és az oda érkezők parkolása az említett időszakban korlátozásra kerülhet. A Zárda utca forgalmát csak kis mértékben érinti a munkavégzés.
A gázvezetékhálózat megújítását követően az E.ON gondoskodik a felbontott burkolat helyreállításáról és a környezet rendezéséről, a Szent Imre utca pedig új aszfaltburkolatot kap az érintett szakaszon.
A vállalat szakemberei kérik az arra közlekedőket, hogy az elkerített munkaterület közelében fokozott óvatossággal közlekedjenek.
Az E.ON köszöni az arra közlekedők és az ott élők megértését, türelmét a munkálatok idejére.
Forrás: nagykanizsa.hu