Érdekes emberek, érdekes történetek 56.
Aki ismeri Bognár Angéla divattervezőt és járt a kiállításain joggal gondolhatja, hogy ő már meghódította a saját Mount Everestét, elérte azt a csúcsot, amit egy ifjú designer kitűzhet maga elé.
Középiskolásként Angéla az orvosi, vagy jogi egyetemet tűzte ki célul magának, a 11. osztályban azonban meggondolta magát. Érdeklődése mindig is a művészetek irányába vonzotta, ami gyermekkorában abban mutatkozott meg, hogy egy nagyon kedves tevékenységet jelentett számára. - Ezt a váltást szinte kizárólag Ambrus Márta tanárnőmnek köszönhetem, aki általános iskolában, majd az egyetemi felvételik alatt is rajzra, de inkább úgy fogalmazok, hogy a művészetekre tanított – vallja így sok év távlatából.
Énekelt gimnáziumi énekkarban, népdalokat iskolai versenyeken, de most már csak saját magának énekel – említette meg mosolyogva. – Általános és középiskolásként rengeteg energiával rendelkeztem, amit le kellett kötni valahogy, így rendszeresen elvittek különböző ének, sport, tanulmányi és szavalóversenyekre és beneveztek rajzpályázatokra. A családom elfogadta a döntésemet, talán meg sem lepte őket, igazából azt mondták, hogy csináljam azt, amit szeretek. Abszolút támogató közegben találtam magamat akkor is, amikor azt mondtam, hogy nem megyek jogi, vagy orvosi egyetemre.
Volt páréves útkeresésem, ami a művészeti egyetemek között zajlott, de végül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre felvételiztem, és ott végeztem el a divattervezés alapszakot, valamint a mester és egy tanárszakot is. Az egyetem alatt elkezdtem építeni a vállalkozásomat és már akkor kikristályosodott bennem, hogy a bőrrel szeretnék foglalkozni, és a formaalakítás érdekel leginkább. Kezdetben táskákat terveztem, később úgy alakult az életem, hogy egy cipőtervező mellé kerültem dolgozni Budapesten, így a cipőkészítés is bejött az életembe és ez azóta is megmaradt. Később a mesterdiplomám is a „cipőség” fogalma és az ökológiai szemlélet köré épült és ezzel egész komoly nemzetközi sikereket értem el.
Bognár Angéla 2015-től tanult divattervezést a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textiltervezés szakán Bőr kiegészítő, és Kötöttanyag tervező specializációkon. 2019-ben I. díjat nyert a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Szegedi Papucsért Alapítvány által kiírt A szegedi papucs újragondolása című pályázatán. 2020-ban egy az Artsthread x Gucci által védnökölt nemzetközi design pályázaton mesterdiplomája első díjban és nemzetközi elismerésben részesült, és még ugyanabban az évben Rektori-díjjal zárta mester szintű tanulmányait a MOME-n.
A harmadik diplomám megszerzése előtt valóra váltottam egy régi nagy álmom, hogy legyen egy saját kis magyar pásztorkutyám, így lett aztán mudi kutyám, Méra, aki hozta magával annak igényét, hogy a bőrkiegészítők kiegészültek kutyakiegészítőkkel a műhelyemben. Jelenleg az egyedi táskák és lábbelik mellett a kutyás kiegészítők a vállalkozásom fő profilja. Katalizálta a tevékenységem eme kedves kibővítését az a tény is, hogy a párom argentin dogjával és a testvére négy magyar agarával bővült a mi kis családunk. Ameddig a mai napig eljutottam, azt hiszem még nem a Mount Everestje annak a célnak, amit elképzeltem. A csúcs elérésének még az egyharmadánál tartok. Most a cipőzéssel foglalkozom kicsit magasabb szinten. Jelenleg a saját márkám építése mellett egy cégnek tervezek jövő tavaszra egy gyerekcipő kollekciót.
A csúcshoz érkezés közeledtét talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy akkor jön el az az idő, amikor már közismertebbé válik az ember vagy a márkája azáltal, hogy a minőség, amit képvisel, a felszínre tör és valamely produktív módon organikusan a felszínen is marad.
A színházhoz is volt közöm a tekintetben, hogy még a MOME előtt, a Kaposvári Egyetemre jártam jelmez és díszlettervezést tanulni, amit ugyan abbahagytam, de a kapcsolataim megmaradtak. Készítettem olyan munkákat, amik a színházhoz kötődtek, többnyire tervezői és kivitelezői munkák voltak és többnyire a bőrmegmunkáláshoz köthetőek. Dolgoztam egy nemzetközi filmes produkcióban is, ahol bőrjelmezeket készítettem. Ezeket úgy kell elképzelni, mintha egy vad, nomád népnek a bőrpáncélzata lett volna. Ezek például tradicionális technológiákkal, csak kézi megmunkálással készültek, hogy az alapvetően fikciós közegben is naturális, korhű megjelenést eredményezzenek.
Nagyon érdekelnek a természetes anyagokkal történő formaalakítás technológiai lehetőségei. Úgy gondolom, ha a technológiai tudást tökélyre fejlesztjük, akkor nincsen lehetetlen a dolgok elkészítésében. Hogy ez miből tevődik össze? – A tervező kitalál egy formát – legyen az táska vagy cipő, bútor, vagy épp egy mindennapi használati eszköz a háztartásban –, és ahhoz megtalálja a legmegfelelőbb alapanyagot. Ezen kívül kutatja, megismeri és tökélyre fejleszti mindazokat a mesterfogásokat, amivel az alapanyagból (bőr, fa stb.) ki tudja alakítani azt a formát, amivel funkcionálisan is eleget tesz az elvárásoknak – avat be az alkotás folyamatába a designer.
Az ökológiai felelősségvállalás a legnagyobb mozgatórugója az egész munkásságomnak
Célom, megtalálni a természeti elemek és az emberi beavatkozás egyensúlyát a tárgyalkotás során. A munkafolyamat továbbá egy tudatos alárendelődés a természeti elemeknél megtalálható predesztinált formai és szerkezeti tartalmaknak, amely a természetes környezetünk iránti személyes tiszteletadásként értelmezhető.
Az az egyfajta ökológiai felelősségvállalás, az ökotudatosság teret nyer abban, hogy ökoetikus design módszereket alkalmazva, például a tárgyaim élettartamát meghosszabbítsam azért, hogy ne generáljak újravásárlást, ami nyilván üzleti szempontból nem egy előnyös dolog, de a lelkületemnek és értékrendemnek a legmegfelelőbb. Emellett figyelek arra, hogy a termékeim nagyon magas százalékban lebomlóak, ökológiailag visszaforgathatók legyenek. Ugyan az egyetemen nem volt ilyen specializáció, ahol az ökológiai design etikával specifikusan foglalkoztunk volna, mivel azonban nekem egészen kicsi koromtól a természet és annak tisztelete prioritást élvez, mindig is az érdeklődési körömbe tartozott. Erről írtam a szakdolgozataimat, az összes diplomamunkámnak ez volt a témája. Hol egy zero waste 100%-ban lebomló öltözék kollekcióban, hol egy konceptuális ökologikus tárgycsoport általi edukatív üzenetátadásban, hol pedig a participatív ökoetikus alkotási folyamat általi tudatosítás gyakorlati és elméleti vizsgálatában öltött testet. Mindig is foglalkoztatott ez a kérdés, az egyetemen teret kaptam rá, hogy mélyrehatóan foglalkozzak vele.
- Gyermekkorodban figyelted a divat változásait?
- Az egyetemen is különc voltam ebből a szempontból. Arra, hogy valaki divatos, vagy sem, nagyon sokrétű választ lehet adni. Ki dönti el, hogy mi a divat, mi a divatos? Én inkább arra törekedtem már gyerekként is, egyéni stílusom legyen, hogy egyéni hangot találjak meg, mert szerintem annak nincs semmi értelme, hogy úgy gondolkodjak, úgy beszéljek, öltözködjek, úgy viselkedjek, ahogyan azt tőlem az éppen aktuális tiszavirág életű divat elvárná.
- A divattervezők határozzák meg, hogy mi a divat?
- Én inkább a viselkedés-formáló erőt tartanám a divattervezés fő küldetésének, feladatának, a tekintetben, hogy az emberek önazonossá, gondolkodó autonóm individuumokká váljanak a pozitív példamutatás bátorításával. Az én tervezői küldetésem egy részről nem más, mint hogy megtanítsam az embereket úgy gondolkodni, hogy tudatos fogyasztókká váljanak. A mennyiség dominanciáját a minőség váltsa fel az életük meghatározó területein és az azokhoz tartozó tárgykultúrájuk vonatkozásában. Nagyon leegyszerűsített példa lehet számunkra, ha a ruhatárunk tekintetében például olyan darabokat választunk, amik örökéletűek, kifejezik egyéni stílusunkat, egymással kombinálhatóak, ezzel is csökkentve a túlfogyasztást.
Az ifjú designernek ugyan vannak iparművészeti alkotásai, de a vállalkozása mellett jelenleg nem tervez önálló kiállítást. Ökológiai szemléletre épülően bőr divat-kiegészítőket tervez és készít, a felelősségteljes és tudatos vásárlóknak és a kutyusaiknak. Mindemellett időről időre egy-egy nagyobb volumenű külsős munkát is vállal a technológiai kihívásoktól motiváltan.
A kutyafelszerelések, táskák és lábbelik tervezésénél igazából a trendeket nem követem, inkább azzal foglalkozom, hogy a kényelmi szempontoknak megfeleljen, és teljesen személyre szabható legyen, hogy mindenki megtalálja a számára passzoló formát, színt és funkciót egyaránt.
- Mi jelent számodra kikapcsolódást? A Balaton, a tenger, vagy a kiskanizsai táj, a környékbeli hegyek?
- A séta. Egy séta a természetben, cipő nélkül, szabadon. Egyszerű ember vagyok, aki szeret elmélyedni a gondolataiban, megoldásokat modellezni, ÉREZNI. Belefeledkezni az ég kékjébe a legkisebb vadvirágok illatába, vagy éppen a rendszert keresi a hangyák vonulásában. Ez a kikapcsolódás számomra. A visszatérés a természetbe, abba természetbe, amelyben felnőttem és amely annyi szép emléket, inspirációt és tanulságot őriz számomra – fogalmazott Bognár Angéla divattervező.
B.E.
(Borítókép- Kanizsa Újság)