A kupában szombaton megyei rangadóval nyitnak a hölgyek

facebook megosztás

Lényegében felkészülése felénél jár az FC Nagykanizsa NB II-es női labdarúgó együttesénél a munka, ugyanakkor augusztus 12-én, szombaton 16.30 órától igazán kiemelt feladat vár rá, hiszen a futball Simple Női Kupa keretében Benedek József tanítványai a ZTE FC csapatát fogadják.



Az FC Nagykanizsa női csapatának nagyon ment a strandfoci, ezúttal pedig jöhet a női labdarúgó Magyar Kupa - szombaton a Bányász-pályán a Zete ellen

Fotó: fcnagykanizsa.hu

Mint azt a kanizsai női együttese edzője, Benedek elmondta, a szeptember első hétvégéjén rajtoló bajnokságukra hangolódva az előkészületeik  nagyjából a felénél járnak, ugyanakkor természetesen mindent elkövetnek a jó eredményért – a kupában is. Van persze mire építeniük lélektani szempontból, hiszen mint azt az egerszegi futball történetével foglalkozó közösségi oldal kiemelte, a nagykanizsaiak a Zetét az NB II-es bajnokság előző szezonjának keretében mindkétszer legyőzték. Ráadásul a nagykanizsai hölgyek az NB I-es strandlabdarúgó bajnokság keretében sem szerepeltek rosszul, hiszen a nyitó hétvége csatározásait követően a második helyen álltak a tabellán, majd a folytatásban, egyben a bajnokság zárásakor a harmadik helyen fejezték be a küzdelmeket Balatonlellén. A történeti hűség kedvéért írjuk le, hogy a lellei sorozat 5-8. fordulója alatt milyen eredményeket értek el. Az Eger SE-vel szemben 5-0-ra győztek Szollár Bernadették, majd következett a Metis NFC elleni 4-1-es siker. Az időközben visszalépő kelen SC ellen 5-0-t húztak be, ugyanakkor a listavezető pécsi Keresztes Lovagok csapatával vívott meccsen nagyon nem jött ki a lépés... Végül gólkülönbség döntött – a Pécs mögött is, a második helyre a Nyírség NSC futott be, s lett harmadik az FC Nagykanizsa – soraiból Szollár Bernadett személyében 20 találattal, gólkirályt adva.

Folytatás tehát immár nagy pályán, a Magyar Kupa keretében, szombaton 16.30 órától, amikor is az Olajbányász-stadionba a ZTE FC érkezik.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.