Újra megnyílt a bűnmegelőzési iroda Zalakaroson
A programban dolgozó kortárs segítők feladata, a vagyon elleni bűncselekmények megelőzése mellett, a helyiek és a turisták segítése a nyári szezonban. A bűnmegelőzési programban több tucat fiatal vesz részt.
A társadalmi munkában megvalósuló együttműködés csaknem húsz éve működik a településen, a fürdő területén elkövetett bűncselekmények száma azóta szinte nullára csökkent.
– A 2000-es években azért nem volt ennyire biztos, hogyha valaki ide bejött, akkor minden időszakban biztonságban érezhette magát. Ez az időszak már elmúlt, köszönhetően a bűnmegelőzési iroda gyakorlati helyszínének, hogy itt vannak. Már bátran elmondhatom, hogy egy-két papucscsere vagy eltulajdonítás van a fürdőn, azt is jelzik felém. Abszolút elmondhatom, hogy az ittlétük alatt komoly bűncselekmény nem történt – nyilatkozta Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.
Tizenkilencedik alkalommal szervezték meg a bűnmegelőzési és kortárssegítőképző-tábort. Az egyhetes képzésre ebben az évben is túljelentkezés volt. Tóth László szerint az önkéntesek jelenléte önmagában is visszatartó erőt jelenthet a bűnelkövetőknek.
– Nemcsak Nagykanizsán, Zalakaroson, illetve Keszthelyen, hanem a megye többi városaiban is próbáljuk megszólítani a fiatalokat a különböző programokkal. Ők az 50 órás közösségi szolgálat keretében is tudnak nálunk munkát vállalni, elsősorban a bűn- és a balesetmegelőzés területén vannak. Ezeken a rendezvényeken, illetve ezeken a munkákon a gyerekek mindig aktívak és mindig közreműködőek – árulta el Tóth László, a ZVRFK bűnmegelőzési alosztályvezetője.
Tóth László hozzátette, a szolgálatot teljesítő fiatalok többsége érdeklődik a rendőri pálya iránt, így akadnak olyan korábbi kortárs segítők, akikkel később kollégák lettek. Hegedűs Barnabást is a táborban szerzett tapasztalatok győzték meg arról, hogy segítséget nyújtson az embereknek.
– Úgy indult, mint egy nyári tábor, csak kikapcsolódásképpen, de időközben, ahogy teltek a napok, egyre jobban érdekelni kezdett. Utána mondták, hogy strandokra is fogunk jönni bűnmegelőzés céljából és ez az, ami megfogott benne – fogalmazott Hegedűs Barnabás kortárs segítő.
Novák Ferenc, a fürdőváros polgármestere a megnyitón kiemelte, a turizmus alapja, ha az emberek biztonságban érzik értéktárgyaikat, így az együttműködésnek kiemelt szerepe van Zalakaroson.
– Örülünk annak, hogy a vendégeink itt biztonságban érezhetik magukat. A rendőrséggel való együttműködés, a polgárőrséggel való együttműködés, mindazokkal a szervezetekkel és emberekkel, akik segítik a jó közbiztonságot. Örülök annak is, hogy a fiatalok is itt vannak és ők ebben aktívan közreműködnek, hiszen az ittlévő többezer ember biztonságban érzi magát – nyilatkozta Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere.
A bűnmegelőzési program résztvevői augusztus 20-áig segítik a rendőrök munkáját.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)