Nagy fesztivált szerveznek egy kis somogyi faluban

facebook megosztás

Egy hét múlva, augusztus 6-án első alkalommal rendezik meg a Bükkösd Fesztivált a Nagykanizsától mintegy 20 kilométerre fekvő Somogybükkösdön. A népi kultúrát középpontba állító eseményen fellép Berecz András mesemondó és a Csík Zenekar is. 

Egy évvel ezelőtt, egy erdélyi utazás során fogalmazódott meg Jeszek Józsefben a fesztivál ötlete. A polgármester célja, hogy az esemény napján a látogatók ízelítőt kapjanak az erdélyi kultúrából, hagyományokból. A fellépők listáját is ezen koncepció alapján állították össze a szervezők.

– Ez a fesztivál szimbólumaiban, fellépőiben mindenképpen egy jól átgondolt, tematikus szervezés része. Amelynek során a Zalai Néptáncegyüttes, erdélyi mulatságok, székely mulatságok, Berecz András, a Csík Zenekar és a többi fellépő is Erdélyhez kötődően olyan programmal áll elő, ami részt ad ennek a kultúrának a sokszínűségéből –nyilatkozta Jeszek József, Somogybükkösd polgármestere.

A tradicionális családi, kulturális és gasztronómiai  értékek megőrzése mellett fontos szerepet kapnak a helyi és környékbéli termelők portékái. Természetesen a rendezvényen a gyerekek is megtalálhatják majd a saját szórakozásukat. A szervezők 1000 fős részvételi számban reménykednek a fesztiválon. Abban bíznak, hogy egy új hagyományt tudnak elindítani az apró, mindössze hatvanegynéhány lakosú, somogyi faluban.  

– Gyermekprogramok tekintetében elég széles lesz a repertoár, lesz bohócshow, ugrálóvár, kézműves foglalkozás, arcfestés, gyermekkoncert. A helyi termelőket pedig nagyon sok szeretettel várjuk és örülünk neki, hogy minél több borász, sajtkészítő esetleg olyan termékeket feldolgozó őstermelő is helyet tud kapni, akik eddig nem voltak nálunk –  tette hozzá Jeszek József.

A programok augusztus 6-án 11 órától kezdődnek egy búcsú ünnepi szentmisével, majd délutántól folyamatosan váltják egymást a fellépők a Perczel Kastély tövében felállított színpadon, a Csík Zenekar koncertje 19 órakor kezdődik. Az első Bükkösd Fesztiválról természetesen beszámolunk későbbi hírműsorainkban.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.