Kiszerelték egy nyitva hagyott autó rádióját, egyikük bennfelejtette iratait

facebook megosztás

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2023. július 8-án 1 óra 34 perckor, hogy Nagykanizsán, a Csokonai utcában lévő egyik parkolóban autót törhettek fel, mert furcsa zajokat hallottak, és két személyt is láttak elfutni.

A járőrök a közelben el is fogták az egyik elkövetőt, aki személyes iratait a helyszínen felejtette, társát egy órával később lakóhelyéről állították elő a kapitányságra.

A gyanú szerint a férfiak egy nyitott autóból szerelték ki a rádiót és a hangládát, emellett iratokat és pénzt is találtak, azt is magukkal vitték.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 43 éves és a 27 éves helyi lakosokat – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

(Borítókép és fotó: police.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.